Barca: Dani Alves visszatérne? Felhívta Laportát – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.16. 11:21
null
Dani Alves a hírek szerint szívesen játszana újra a Barcában (Fotó: AFP)
A katalán TV3 információi szerint Dani Alves felhívta Joan Laportát, az FC Barcelona elnökét, hogy az esetleges visszatéréséről egyeztessen vele.

 

A katalán televízióadó úgy tudja, a jelenleg szabadon igazolható brazil futballista beajánlotta magát a Barcának, amelynél 2008 és 2016 között nyolc sikeres idényt töltött el. A 38 éves védő a hírek szerint már felvette a kapcsolatot Joan Laportával, ám a katalán klub még nem döntött arról, hogy igényt tart-e korábbi játékosa szolgálatára.

A TV3 hozzáteszi, pénzügyi akadályai aligha lennének a szerződéskötésnek.

A barcelonai illetőségű Sport napilapnak azóta már sikerült is megszólaltatnia Alvest.

„Ha a Barcának szüksége van rám, csak fel kell hívniuk. Még mindig úgy gondolom, hogy bármelyik csapat játékához hozzá tudok tenni, a Barcelonáéhoz különösen, mert rengeteg a fiatal a csapatban” – mondta a klublegenda, aki többek között hat spanyol bajnoki címet, négy Király-kupát és három Bajnokok Ligáját nyert a katalánokkal. Gránátvörös-kék színekben 391 mérkőzésen összesen 21 gól és 101 gólpassz a mérlege.

Dani Alves szeptemberben távozott előző együttesétől, a Sao Paulótól, azóta nincs csapata. Három héttel ezelőtt a közösségi oldalán azt írta, az év végéig egyetlen klubhoz sem szerződik le.

 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik