Real: újabb érdeklődő Bale-ért - versenyben a Bayern is?

Vágólapra másolva!
2015.05.03. 11:05
null
Bale (jobbra) az ősztől már Bayern-mezben játszik? (Fotó: AFP)
Angol sajtóértesülések szerint a Bayern München lesz a negyedik jelentkező, amely szerződtetné Gareth Bale-t, a spanyol Primera Divisiónban szereplő Real Madrid labdarúgóját.

Bale jövőjének sorsa továbbra is a nemzetközi sajtóoldalak kiemelt témái közé tartozik. A walesi szélső szombaton visszatért a Realba sérülését követően, ám sokan úgy gondolják, a következő szezont már nem a királyiaknál kezdi meg.

Az első számú kérő a Manchester United, amely rekordot jelentő, 100 millió eurót is hajlandó lenne fizetni Bale-ért. Két másik angol klub is szerződtetné a walesit. Az egyik a Manchester City, ám a Citynek az FFP (pénzügyi fair-play) miatt ehhez el is kellene adnia egy játékost. A másik a Chelsea, amely állítólag Eden Hazard-t is felhasználná az ügylethez.

A Daily Mail szerint megérkezett a negyedik kérő, amely nem más, mint a Bayern München. Az oldal állítása szerint a bajorok kereskedelmi szempontokat is látnak Bale-ben. Korábban nem voltak hívei a nagy összegeket igénylő átigazolásoknak, most ezen változtatnának a mezeladások növelése érdekében.

A szélső jövője függhet attól is, hogyan sikerül a szezon vége a Realnak. A blancók a legjobb négy között vannak a Bajnokok Ligájában, ám a bajnokságban kétpontos hátránnyal állnak a Barcelona mögött. Bale az előző szezonban is sok kritikát kapott, a Király-kupa fináléjában és a BL-döntőben azonban fontos gólt szerzett, így nem volt kérdés, hogy marad Madridban.

Hogy most lesznek-e kérdőjelek a walesi jövőjét illetően, az hamarosan kiderül.

Legfrissebb hírek

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41
Ezek is érdekelhetik