Barcelona: Miért ne lehetnénk barátok Pepével? - Iniesta

2012.11.13. 10:44
Érdekes nyilatkozatot adott a SportYou magazinnak Andrés Iniesta, a spanyol élvonalbeli bajnokságban szereplő Barcelona középpályása, aki elmondta, nem látja akadályát annak, hogy jó barátságot ápoljon Pepével, a Real Madrid portugál védőjével.

Iniesta nyilatkozata egyrészt a két klub játékosainak korántsem felhőtlen viszonya, másrészt az októberi Barcelona–Real Madrid mérkőzést (2–2) követő nyilatkozatok miatt érdekes.

Mint ismert, Pepe azzal vádolta Iniestát, hogy műeséssel igyekezett kiharcolni egy tizenegyest csapatának, míg válaszul – sajtóhírek szerint – a Barcelona vezetősége egy video-összeállítást készített Pepe szabálytalanságairól.

„Volt egy pont, amikor azt mondtam, amit gondoltam róla. Nem tetszett neki, de most már miért ne?" – felelte a katalánok középpályása arra a kérdésre, hogy tudna-e baráti kapcsolatot ápolni a „királyiak" védőjével.

A 28 esztendős Iniesta a – már videóval is alátámasztott – Messi–Villa konfliktusról elmondta, ilyen dolgok bármelyik csapatnál, bármelyik munkahelyen előfordulnak, így nem tulajdonít nagy jelentőséget az ügynek.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24