Spanyolország: Casillas és Xavi átvette a spanyol Nobel-díjat

2012.10.27. 08:40
A Real Madrid kapusa, Iker Casillas és a Barcelona középpályása, Xavi pénteken átvette az idei Asztúria Hercege-díjat. A spanyol Nobel-díjként is emlegetett, 1987 óta évente odaítélt elismerés sportkategóriájában először fordult elő, hogy ketten nyerjenek.

A hivatalos közlés szerint éppen azért adományozták a futballista duónak a 2012-es díjat, mert az egymással történelmileg is vetélkedő két klub vezéralakjai személyesen mutattak példát arra, hogy az igazi sportemberek a barátságukat, a csapatuk és a szurkolók iránti elkötelezettségüket a legkiélezettebb rivalizálásban is képesek megőrizni.

Casillas – akit Xavi szerint jelölni kellene az Aranylabdára esélyes futballisták közé – klubja hivatalos honlapján tisztelettel adózott klub- és válogatottbeli csapattársai előtt, valamint reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a spanyol válogatott jelenlegi generációja maradandó emléket hagy az utókor számára.

Casillas és Xavi – akiket a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Sepp Blatter terjesztett fel a díjra – a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal szemben 11:7-es szavazati aránnyal nyert.

Legfrissebb hírek

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
2026.08.13. 08:25

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

A tartalékos Real Madrid négyig jutott a Leganés ellen

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 19:56

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

Teljes spanyol dominancia: a legtöbb vb-, Eb-, BL- és El-győzelem a 21. században

Foci vb 2026
2026.07.20. 19:38

2010-ben Casillas, 2022-ben Messi emelhette magasba a trófeát. Idén ki lesz az?

Foci vb 2026
2026.07.19. 18:30