Csak kívülről látszik úgy, hogy a Real Madridnál jól megy a szekér?

Vágólapra másolva!
2008.10.03. 14:33
Öt bajnokijából négyet megnyert a Real Madrid a Primera Divisiónban, míg a Bajnokok Ligájában még százszázalékos a „királyi gárda”. Ki gondolná, hogy a klubhoz közel állók egy része elégedetlen? Mégis, az egyesületi tagok egy csoportja lemondatná Ramón Calderón elnököt, amiért – állításuk szerint – 300 millió euró körüli adósságot halmozott fel. Más értesülések szerint pedig Bernd Schuster, a csapat mestere a következő idényben már nem kívánja irányítani a madridi együttest.
Talán Calderón is érzi, nincs biztonságban az elnöki széke
Fotó: Imago
Talán Calderón is érzi, nincs biztonságban az elnöki széke
Talán Calderón is érzi, nincs biztonságban az elnöki széke
Fotó: Imago
Talán Calderón is érzi, nincs biztonságban az elnöki széke

La Plataforma Blanca. Ez a neve annak a fórumnak, amelyet a Real Madrid mintegy ezer egyesületi tagja alkot, és amely szerint a „királyi gárda” immár kb. 300 millió eurós adósságot halmozott fel Ramón Calderón elnök regnálása alatt. Legalábbis ezt állítja a fórum elnöke, Eugenio Martínez Bravo.

Bravo neve ismerősen cseng a spanyol sajtóban, mivel korábban már többször felemelte a hangját az „elnyomó” elnökkel szemben. A közgazdász végzettségű egyesületi tag immár Calderón lemondatását tűzte ki céljául.

„A Calderón család részesedését kezelő társaság bebizonyította, hogy nem képes fejleszteni a Real Madridot. A fórumunk célja, hogy új vezetőséget állítson a klub élére” – mondta Bravo.

A fórum elnöke cáfolta, hogy csoportjuknak köze lenne a Real Madrid 2006-ban menesztett elnökéhez, Florentino Pérezhez, akit a gyenge sporteredményekre hivatkozva váltottak le.

„Nem áll senki sem mögöttünk, ezt a kezdeményezést fiatal, a Madridhoz közel álló szakemberek indították, akik a klubot szeretnék újra felvirágoztatni. Egyelőre várjuk, hogy megérkezzen az elmúlt év pénzügyi beszámolója, de számításaim szerint 300 millió euróra rúg az egyesület adóssága” – jelentette ki Bravo.

„A következő közgyűlésen terjesztjük be Calderón menesztését, és ha nem sikerül leváltani az elnököt, akkor fontolóra vesszük bizalmi szavazás kezdeményezését, ehhez a közgyűlés egyszerű többségének beleegyezésére van szükség” – tette hozzá.

Egy másik lapértesülés szerint Bernd Schuster nagy valószínűséggel nem marad a Real Madrid vezetőedzője a következő idényben. Tegyük hozzá, a német mester jövőjét firtató elemzést a Barcelonához közel álló egyik katalán lap készítette, mely szerint a vezetőedző éppen Calderón elnök és a sportigazgató, Predrag Mijatovics miatt hagyhatja el a klubot.
Legfrissebb hírek

Videó: nagyszerű Benzemával Real-gólgála Madridban

Spanyol labdarúgás
2012.11.18. 00:01

Real Madrid: a Toronto ellen debütál Kaká és Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2009.08.07. 13:14

Benítez Mascherano és Gerrard között számít Aquilanira

Angol labdarúgás
2009.08.06. 19:41

Galliani megerősítette, a Milané lett Huntelaar

Olasz labdarúgás
2009.08.06. 12:49

Real Madrid: Salgado bízik benne, hogy egyszer visszatér

Spanyol labdarúgás
2009.08.06. 08:05

Spanyol és olasz lapok állítják: Klaas-Jan Huntelaar a Milané

Olasz labdarúgás
2009.08.05. 19:14

Valdano szerint az Alonso-transzferrel vége a nagy nyári bevásárlásnak

Spanyol labdarúgás
2009.08.05. 14:27

A Liverpool beadta a derekát: Xabi Alonso a Real Madridban folytatja

Spanyol labdarúgás
2009.08.04. 19:40
Ezek is érdekelhetik