Ronaldinho megszelídítette a Tigriseket

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2006.08.04. 12:45
Címkék
Megkezdte amerikai túráját a spanyol bajnokcsapat, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona. A katalánok a Nuevo León-i Tigrisek ellen már le is játszották első felkészülési találkozójukat, amelyen a brazil aranylabdás klasszis, Ronaldinho vezérletével 35 ezer néző előtt 3-0-ra győztek Monterreyben. A találkozón a világbajnokság után először léptek pályára a Barca júniusban Németországban járt válogatott játékosai.
Ronaldinho visszatért és ott folytatta, ahol tavasszal abbahagyta
Ronaldinho visszatért és ott folytatta, ahol tavasszal abbahagyta
Ronaldinho visszatért és ott folytatta, ahol tavasszal abbahagyta
Ronaldinho visszatért és ott folytatta, ahol tavasszal abbahagyta
A gránátvörös-kékek már a találkozó elején vezetéshez jutottak, méghozzá Syndey Balderas révén. A játékos nem a katalánok friss szerzeménye, titkos gólvágója az új szezonra, hanem a vendéglátók védője, aki a hetedik percben öngólt vétett.

Az összecsapás ezt követően kiegyenlített játékot hozott – a vendéglátók még büntetőt is hibáztak - egészen a második félidő 15. percéig, amikor Olmo helyett Ronaldinho lépett pályára.

Persze, arra azért ne fogadjunk nagy tételben, hogy utóbbi a szezonban is előbbi cseréje lesz. A világbajnokságon igen halovány formát mutató brazil klasszis alaposan kipihenhette magát, hiszen azonnal kezébe vette a karmesteri pálcát.

Sőt, nemcsak az előkészítésből vette ki a részét, hanem a befejezésből is. Tíz perce volt mindössze a pályán, amikor gólt szerzett és kettőre növelte csapata előnyét.

A végeredményt egy új szerzemény, az izlandi Eidur Gudjohnsen állította be a 83. percben.

A mexikói élvonalban a középcsapatok közé sorolható Tigrisek öt nap alatt a második vereségüket szenvedték el, igaz a korábbi ennél is méretesebb volt: az argentin Boca Juniors ugyanis 6-1-re intézte el őket. Tehát lett volna mit feledtetniük szurkolóikkal, a jelek szerint ez azonban legközelebbre marad.

A katalánok viszont folytathatják amerikai túrájukat, vasárnap Los Angelesben az ugyancsak mexikói Chivas Guadalajarával, majd három nappal később Houstonban a szintén közép-amerikai Americával mérkőznek meg. A tengerentúli felkészülési sorozatot New Yorkban a helyi Red Bulls ellen zárják.

Bár ezúttal nem lépett pályára, de a katalánok utazó keretében ott van a nyár két nagy sztárigazolása, a Juventustól szerződtetett olasz világbajnok Gianluca Zambrotta, illetve a franciák világ- és Európa-bajnoka, Lilian Thuram. Mint ahogyan a fiatal argentin Lionel Messi sem játszott az első amerikai mérkőzésen.

Ellenben pályára lépett a Barcelonában, méghozzá kezdőként az a mexikói Giovanni dos Santos, akit Ronaldinho örökösének tartanak a szakemberek.

Az 1989. május 11-én született fiatal tehetség 1991-s születésű Jonathan öccsével együtt már a katalánok korosztályos csapatában játszik.

Ismét társai között lehetett a brazil légiós Edmilson is, aki a vb-felkészülés hajrájában az egyik edzőmérkőzésen olyan kisebb sérülést szenvedett, amelynek köszönhetően kikerült a dél-amerikaiak vb-re utazó keretéből.

Ronaldinho nem megy Milánóba

A brazil klasszis mai nyilatkozatában elutasította, hogy bármiféle alapja lenne a részéről annak, hogy pályafutását az AC Milanban folytatná. „Jól érzem magam és boldog vagyok a Barcelonában. Én is sok mindent hallok a jövőmmel kapcsolatosan, ám ezeknek semmi valóságalapja nincs. Minden szempontból a legtökéletesebb helyen vagyok, miért váltanék?”

Ronaldinho szerződtetése azt követően merült fel, hogy a Real Madrid megkörnyékezte az AC Milan brazil irányítóját, Kakát. A milánóiak az utóbbi klasszisért kapott pénzből vennék meg a katalánok aranylabdását, aki megfelelőn pótolhatná az irányítót.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
Nuevo Leon Tigers FC Barcelona 0-3 (0-1)
Monterrey, 35 000 néző
G.: Balderas (7. perc, öngól), Rolandinho (70.), Gudjohnsen (83.)

Nuevo Leon Tigers: Hernández - Méndez, Balderas, Sánchez, Briseno - Lozano, Montano (Cerda, 52.), Restrepo, Saritama – Gaitán, Zárate

FC Barcelona: Valdés (Martínez, 46.) - Belleti (Silvinho, 46.), Márquez (Edmilson, 19.), Oleguer (Puyol, 65.), Crosas (Tiago Motta, 46.) - Iniesta (Sastre, 34.), Ezquerro, Gómez, Olmo (Ronaldinho, 60.) - Dos Santos (Gudjohnsen, 46.), Eto'o (Giuly, 6.)
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
34 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
52 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
57 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája