
Utánpótlássport
2019.08.10. 20:36
Kajak-kenu: a világbajnokok tovább csillognak a korosztályos ob-n
A harmadik napon az 500 méteres döntőkkel folytatódott a sukorói korosztályos kajak-kenu országos bajnokság, és az U23-as és ifjúsági világbajnokságon remeklő versenyzők tovább bővítették hazai éremkollekciójukat, többen két aranyérmet szereztek szombaton.

Utánpótlássport
2019.08.10. 17:44
Vízilabda: vasárnap kezdődik az U17-es Eb
Vasárnap megkezdi szereplését az U17-es Európa-bajnokságon a magyar fiú vízilabda-válogatott. A csapat a felkészülési tornákon kiválóan szerepelt, ellenfeleit feltérképezte, így bizakodóan és izgatottan várja a grúziai kontinensbajnokságot.

Utánpótlássport
2019.08.10. 11:00
NB I: a Honvéd 20 éves kapusa mozgalmas napokat élt át
Tavasszal, amikor az NB III-ban védett, és harmadik számú kapusnak számított a Honvéd labdarúgócsapatánál, aligha hitte, hogy az új idény 1. fordulójában az NB I-ben vele kezdődik majd a kispestiek összeállítása, ráadásul az Európa-ligában is bemutatkozhat. A 20 éves Berla Attila mozgalmas napokat élt át, de ezt cseppet sem bánja, és bízik a jó folytatásban.

Utánpótlássport
2019.08.09. 19:42
Kézi: legyőzte a dánokat, döntős a válogatott a leány U17-es Eb-n
Az első félidőben szenvedett, a másodikban nagyszerű védekezéssel megfordította a dánok elleni elődöntőt a magyar válogatott a celjei leány U17-es kézilabda Eb-n. Ifj. Kiss Szilárd együttese 25–21-re nyert, és készülhet a vasárnapi fináléra, a svédekre.

Utánpótlássport
2019.08.09. 15:04
Férfi U19-es kézi-vb: bravúros győzelem a franciák ellen
Hatalmas győzelmet aratott a franciák elleni csoportmérkőzésén a magyar válogatott az észak-macedóniai fiú U19-es kézilabda-világbajnokságon. Kárpáti Krisztián együttese 26–25-ös sikerével egyedüli százszázalékos csapatként vezeti a B csoportot.

Utánpótlássport
2019.08.09. 09:00
Birkózás: körkép a konkurens kontinensekről a junior-vb előtt
Ázsia és az amerikai földrész birkózása harcol Európa ellen a hétfőn Tallinnban kezdődő junior-világbajnokságon a három fogásnem összesen százhúsz érméért. A magyar fiatalok nagy reményekkel, minden idők egyik legsikeresebb kontinensbajnokságával a hátuk mögött igyekeznek minél többet megszerezni. Most a majdani vetélytársak – igazán nem csekély – erejét igyekszünk érzékeltetni.

Utánpótlássport
2019.08.08. 16:39
Kajak-kenu: Redl András két világbajnoki aranyának titka
„Tisztában voltak vele, hogy mindig a táv második felét nyomom meg, eszerint építették fel a taktikájukat; abban bíztak, hogy − hatalmas előny kialakításával − megtörnek. A lépést azonban tartottam, mi több, hatszáznál már vezettem, ezzel német vetélytársam esett össze lélekben.

Utánpótlássport
2019.08.08. 11:03
Úszás: a pillangókirálynő Berecz Blanka aranyat remél a pesti vb-től
Berecz Blanka gyakorlatilag mindent megnyert már 200 m pillangón, amit a korosztályos úszósportban meg lehet nyerni. Egyedül a junior-világbajnoki arany hiányzik az éremkollekciójából. Most, a budapesti viadalon ennek megszerzésére készül. A Kőbánya SC sportolójával a Kőér utcai uszodában beszélgettünk a közelgő nagy megmérettetésről.

Utánpótlássport
2019.08.08. 09:14
Labdarúgás: augusztus 17-én kezd az átalakított utánpótlás-bajnokság
Megváltozik a labdarúgó utánpótlás-bajnokságok sokat kritizált versenyrendszere az U16, U17, U19 korosztályokban. A 2019–2020-as idényben nem lesz kiesés az I. osztályból, jövőre pedig emelkedik az élvonal létszáma.

Utánpótlássport
2019.08.07. 20:51
Kézi: hibátlan mérleggel a négy között az U17-es magyar lányok
A leány ifjúsági kézilabda-válogatott óriási csatában az ötödik meccsét is megnyerte a Szlovéniában zajló U17-es Európa-bajnokságon. Ifj. Kiss Szilárd együttese ezúttal 28–27-re nyert a norvégok ellen, és készülhet a dánok elleni, pénteki elődöntőre.

Utánpótlássport
2019.08.07. 18:50
Kosárlabda: kezdődik az U16-os fiúk podgoricai B divíziós Eb-je
A Váradi Attila vezette U16-os fiú kosárcsapat csütörtökön a koszovói válogatott ellen kezdi a podgoricai B divíziós Európa-bajnokságot. A vezetőedző arról beszélt honlapunknak, hogy rengeteg olyan mérkőzésük lesz, amelyeknek nehéz megjósolni a végeredményét.

Utánpótlássport
2019.08.07. 09:00
BL, El: nyolc magyar fiatal szerepelt nemzetközi kupacsapatainknál
A magyar labdarúgócsapatok számára egy kivétellel befejeződött a nemzetközi kupaszereplés 2019-re, az egyedül állva maradt Ferencváros pedig eddig sem vetett be utánpótláskorú hazai játékost, és ez ezután sem várható Szerhij Rebrov vezetőedzőtől, viszont a többi együttes esetében érdemes összegezni, négy meccs alatt hol mennyi lehetőséget kaptak a magyar fiatalok. Talán nem meglepő, hogy a Honvédban játszották a legnagyobb szerepet, és a 20 éves, kispesti Banó-Szabó Bence töltötte legtöbb időt a pályán.

Utánpótlássport
2019.08.06. 23:58
Kézilabda fiú U19-es vb: rajt Tajvan ellen, gólzáporos győzelemmel
38–20-ra nyert a magyar U19-es fiúválogatott a Szkopjéban zajló ifjúsági világbajnokságon. Kárpáti Krisztián tanítványai nem becsülték le a szerényebb játékerőt képviselő tajvani együttest: nagyszerű védekezéssel és egyéni villanások tömkelegével mutatkoztak be.

Utánpótlássport
2019.08.06. 21:01
Női kézi: a svédeket is legyőzte a válogatott az U17-es Eb-n
Az eddig legnehezebb feladatot is megoldotta a magyar válogatott a szlovéniai Celjében zajló leány U17-es kézilabda Európa-bajnokságon. Ifj. Kiss Szilárd együttese 26–22-re győzte le a svédeket az első középdöntő mérkőzésen, s azzal már az elődöntő kapujában toporog.

Utánpótlássport
2019.08.06. 20:38
Softball: 12. hely a leányok U16-os Eb-premierjén
Az U16-os leányválogatott edzője, Balog Zsuzsa Eb-értékelése szerint sokkal több felkészülési és bajnoki mérkőzésre lenne szükség a fejlődéshez. Úgy gondolja, a dobójátékosok képzésére is jobban kéne koncentrálni.

Utánpótlássport
2019.08.06. 15:06
Atlétika: fiatalokkal a norvégiai csapat Európa-bajnokságon
A magyar atlétika reprezentánsai a pénteken Norvégiában kezdődő csapat Európa-bajnokságon fiatal versenyzőkkel a soraikban igyekeznek megerősíteni helyüket az 1. ligában. Lengyák György utánpótlás-szakreferens szerint bár már fáradnak az atléták, van esély a tisztes helytállásra.
623
/
914