Házon belül oldja meg a Vasas az Extraliga negyeddöntőjét

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2025.02.06. 13:32
A Vasas a saját fiókcsapatával játszik a negyeddöntőben (Fotó: Dömötör Csaba)
Szerdán ért véget a női Extraliga alapszakasza, de sok idejük nem lesz pihenni a csapatoknak, mert jövő héten már kezdődik a rájátszás az egyik fél harmadik győzelméig tartó negyeddöntővel. Az alapszakaszban az első három helyen végzett csapat választhatott magának ellenfelet az ötödik-kilencedik közül (kivétel a 8. helyezett női U19-es válogatott, amely nem vesz részt a további küzdelmekben).

Az alapszakaszt veretlenül nyerő Vasas szakvezetése úgy döntött, hogy megspórol egy balatonfüredi (és gyaníthatóan a „kicsiknek” két békéscsabai) utazást, ezért első választóként saját fiókcsapatukat nevezték meg, így gyakorlatilag házon belül, a Folyondár utcában rendezik le a párharcot.

A második helyezett MBH-Békéscsaba így a pont nélkül az utolsó helyen záró, korábban szebb napokat is látó, de ebben az idényben az utánpótlásra koncentráló balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia mellett tette le a voksát, míg a harmadik Fatum Nyíregyháza a tavalyi negyedik MÁV Előre Foxconn és az akkor ezüstérmes Kaposvári NRC közül az előbbi mellett döntött, megadva a lehetőséget a visszavágásra a tavalyi, 2:0-s vezetésről elveszített negyeddöntőért és az utolsó meccset megelőző „dartsos viccért”, aminek köszönhetően azóta sem túl barátságos a két klub viszonya.

Az alapszakaszt remekül kezdő, de a végére némileg gödörbe kerülő UTE-nak így az éppen fordított utat bejáró, tavalyi ezüstérmes Kaposvár jutott, s bár a párharcot a lilák kezdik pályaelőnyben, a szakemberek inkább a KNRC-t tartják esélyesebbnek, amely a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a békéscsabaiakat is legyőzte.

A versenynaptár szerint a párharcok első mérkőzéseit már a jövő héten csütörtökön, azaz február 13-án lejátsszák, a további dátumok: február 18., 23., és amennyiben szükséges, 28. és március 5, Persze ettől el is lehet térni (ami már csak azért is indokolt, mert a Vasas Óbuda éppen 18-án játssza CEV-kupa negyeddöntőjének visszavágóját), de az biztos, hogy a Magyar Kupa március 9-i döntője előtt ezt a negyeddöntőt be kell fejezni.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
(zárójelben az alapszakaszban elért helyezés)
Vasas Óbuda (1.)–Vasas SC (7.)
MBH-Békéscsaba (2.)–Szent Benedek RA (9.)
Fatum Nyíregyháza (3.)–MÁV Előre Foxconn (6.)
Újpesti TE (4.)–Kaposvári NRC (5.)

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
14 órája

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
Tegnap, 8:44

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
2026.09.20. 23:06

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48

Röplabda: Péter Benedek Ausztriában folytatja

Röplabda
2026.09.14. 16:03

A dobogó a legkevesebb az Extraligára készülő Pénzügyőrnél

Röplabda
2026.09.12. 10:48