Szardínia-rali: Érdiék is indulnak, idén az eredményesség is fontos

2011.05.04. 13:28
Címkék
Az SWRC kategóriában szereplő Turán Frigyes, Zsíros Gábor kettős mellett az ifjabb Érdi Tibor, Táborszki Attila duó is rajthoz áll – az N csoportban – a rali-világbajnokság idei ötödik futamán, a szardíniai versenyen.

Az Érdi Rally Team szerdai tájékoztatása szerint a versenyzőpáros az elmúlt évhez hasonlóan az idén is három vb-futamon szerepel majd, s a tavalyi – tanulóévnek szánt – idény után ebben az esztendőben már az eredményesség is fontos a magyar párosnak.

„Ott szeretnénk folytatni a szereplésünket, ahol az őszi Brit-ralin abbahagytuk" – jelentette ki Érdi Tibor, utalva arra, hogy Walesben az abszolút értékelésben a 23., saját kategóriájában pedig a 6. helyen végeztek, ráadásul megszerezték nemzetközi pályafutásuk első kupáját is, miután az övék volt a legjobb magáncsapat az egész mezőnyben.

Érdiék idén is egy Mitsubishi Lancer EVO IX-essel állnak rajthoz. A Szardínia-ralin a három versenynapon összesen 1183 kilométert autóznak a pilóták, ebből 340 kilométer lesz a versenytáv, amit 18 gyorsasági szakasz abszolválásával kell teljesíteni.

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
8 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
30 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
40 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája