Rali-ob: halálos baleset a szombathelyi versenyen

2006.06.23. 19:53
Címkék
Meghalt egy helyszínbejárást és pályaépítést végző műszakimentő-gépkocsi vezetője, míg az autó egyik utasa súlyos, másik kettő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett a Szombathely-rali forgalomtól elzárt útszakaszán, a Vas megyei Dozmat közelében – értesült rendőrségi forrásból a távirati iroda.
Amint azt Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, az autó felborult, a benne ülők pedig beszorultak a roncsba. Az autó vezetője a helyszínen életét veszítette, a sérülteket a mentők kórházba szállították, egyiküket mentőhelikopterrel vitték a fővárosba.A műszakimentő-gépkocsi azért vonult ki a helyszínre, mert utasai egy bedőlt fát akartak eltávolítani az útról, ám mielőtt odaértek volna, bekövetkezett a baleset.A szervezők tájékoztatása szerint a tragédia miatt a harmadik gyorsasági szakaszt nem rendezik meg. A verseny pénteki programja várhatóan 30 percet csúszik.Az ob negyedik futamának ötödik gyorsasági szakasza után a pontversenyben éllovas, bajnoki címvédő ifj. Tóth János (Peugeot 307 WRC) vezet, őt követi 3 mp-es hátránnyal Benik Balázs (Ford Focus WRC).Pénteken még egy etapot rendeznek, majd szombaton további hét mért szakasszal fejeződik be a verseny.
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
8 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
30 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
40 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája