Roma: „Luis Enrique irányában töretlen a bizalom, a jövő a miénk!”

Vágólapra másolva!
2011.10.30. 13:19
Címkék
Bár az AC Milan elleni szombati vereség (2–3) után sorozatban másodszor (a legutóbbi négy Serie A-s fellépés során pedig harmadszor) maradt pont nélkül az AS Roma, a klub vezérigazgatója, Franco Baldini a gyenge forma ellenére sem aggódik a csapat jövője miatt.



„Fiatal együttesünk van, türelmesnek kell lenni vele szemben – mondta a korábban az angol válogatottnál hasonló tisztséget betöltő Baldini. – Az a fő, hogy a csapat fejlődjön, amit mi csak jó játékon keresztül érhetünk el. Luis Enrique a teljes bizalmunkat élvezi, és haladunk tovább a megkezdett úton.”

„Erős csapatot akarunk építeni, a jövő a miénk!” – tette hozzá.

„Fiatal együttesünk van, türelmesnek kell lenni vele szemben – mondta a korábban az angol válogatottnál hasonló tisztséget betöltő Baldini. – Az a fő, hogy a csapat fejlődjön, amit mi csak jó játékon keresztül érhetünk el. Luis Enrique a teljes bizalmunkat élvezi, és haladunk tovább a megkezdett úton.”

„Erős csapatot akarunk építeni, a jövő a miénk!” – tette hozzá.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 9 5 4 15– 7 +8 19
2. Milan 9 5 2 2 19–14+5 17
3. Udinese 8 4 3 1 10– 3 +7 15
4. Lazio 8 4 3 1 12– 8 +4 15
5. Napoli 9 4 2 3 13– 7 +6 14
6. Catania 9 3 5 1 12–12 0 14
7. Cagliari 8 3 4 1 9– 6 +3 13
8. Palermo 8 4 1 3 11–10 +1 13
9. Genoa 8 3 3 2 13–11 +2 12
10. Roma 9 3 2 4 11–11 0 11
11. Siena 8 2 4 2 7– 5 +2 10
12. Atalanta 8 4 3 1 11– 9 +2 9
13. Fiorentina 8 2 3 3 9– 8 +1 9
14. Chievo 8 2 3 3 6– 7 –1 9
15. Parma 8 3 5 10–17 –7 9
16. Internazionale 9 2 2 5 11–16 –5 8
17. Bologna 8 2 1 5 5–12 –7 7
18. Novara 8 1 3 4 11–16 –5 6
19. Lecce 8 1 1 6 6–15 –9 4
20. Cesena 8 3 5 3–10 –7 3

• Az Atalantától 6 pont levonva.
• Az első fordulót a játékosok sztrájkja miatt elhalasztották.

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
7 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
12 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
28 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik