Koman Vladimirék kikaptak a Juventustól

2010.04.25. 17:04
null
Vincenzo Iaquinta csereként beállva kétszer is eredményes volt (Fotó: Action Images)
Címkék
A szünet után múlta felül a Juventus a két magyart is foglalkoztató Barit az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójában. A meccs hőse a duplázó Vincenzo Iaquinta volt. Koman Vladimir kezdőként a 62. percig volt pályán, míg Gosztonyi Andrást kilenc perccel később hozták be. Kiesett a Livorno.

Február 27-e, a Catania elleni meccs óta először volt bajnokin kezdő Koman Vladimir. A Bari magyar középpályása ráadásul nem is akármilyen ellenfél ellen került be újra a csapatba.

Az első félidőben a hazai pályán játszó Juventus volt a veszélyesebb, elsősorban az oly sokat kritizált Diego volt aktív. A brazil középpályás ezúttal jól mozgatta csapatát, távoli lövésekkel is próbálkozott. A Bariban Koman szerezhetett volna gólt, ám az első félidő végén nagy helyzetből leadott lövését Gianluigi Buffon védte.

A szünetben lelátói összetűzések vonták magukra a figyelmet, Alberto Zaccheroni pedig a második félidőre kettős cserével próbálta felrázni csapatát. Ez sikerrel is járt, hiszen Vincenzo Iaquinta lépett ki a leshatárról, elvitte a labdát Jean-Francois Gillet mellett, majd a hálóba helyezett.

 BALHÉ A SZÜNETBEN
 

Komant a 62. percben cserélte le edzője, a magyar játékost Rivas váltotta. Négy perccel később megduplázhatta volna előnyét a hazai csapat, amikor Iaquinta lövése a lesen álló Diego sarkán irányt változtatva került a hálóba. Az asszisztens nem jelzett, de Gervasoni játékvezető felülbírálta őt, így érvénytelenítette a találatot.

A 69. percben azonban már semmi nem mentette meg a kapott góltól a Barit: Iaquinta nem adott túl jó labdát Diegónak, de a brazil irányító így is elérte azt, mielőtt Gillet elütötte volna őt. Gervasoni tizenegyest adott, amelyet Del Piero biztosan lőtt a kapu bal oldalába.

Gosztonyi András a 71. percben állt be, a Juventus a lefújás előtt pedig megszerezte a harmadik gólt is Iaquinta révén.

 A TALÁLKOZÓ GÓLJAI

 

 


 

Meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget a Genoa, amely a 8. percben még előnyben volt a Lazio elleni mérkőzésen. Rodrigo Palacio találatát azonban nem követte folytatás, sőt a rómaiak fordítottak André Dias és Sergio Floccari találatával. Utóbbit egyébként éppen a Genoa adta kölcsön a fővárosiaknak.

A Livorno hiába győzte le a Cataniát (Maxi Lópezé volt azért a meccs szépségdíjas találata), a Bologna Parma elleni sikere miatt matematikailag is búcsúzott az első osztálytól. A Siena vereséget szenvedett, így gyakorlatilag minimálisra csökkentette bentmaradási esélyeit. A Fiorentina hazai pályán kapott ki a Chievótól.

 MAXI LÓPEZ OLLÓZÓS GÓLJA
 
SERIE A
35. FORDULÓ
Bologna–Parma 2–1 (Di Vaio 38., 50., ill. Biabiany 24.)
Fiorentina–Chievo 0–2 (Pellissier 54., Sardo 75.)
Genoa–Lazio 1–2 (Palacio 8., ill. Dias 25., Floccari 32.)
Juventus–Bari 3–0 (Iaquinta 53., 87., Del Piero 69. – 11-esből)
Livorno–Catania 3–1 (C. Luccarelli 50. – 11-esből, Bellucci 60., Bergvold 66., ill. López 87.)
Udinese–Siena 4–1 (Pepe 19., 42., Sanchez 61., Di Natale 81. – 11-esből, ill. Calaio 40.)
Napoli–Cagliari 0–0
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,sa,2009/35,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
10 perce

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
30 perce

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
32 perce

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
44 perce

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
46 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
1 órája

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
1 órája