Irány a World Boxing – és Los Angeles?

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
2025.02.08. 14:26
Kovács István elnök elmondta, hamarosan új szövetségi kapitányuk is lehet az ökölvívóknak (Fotó: Török Attila)
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség rendkívüli közgyűlése egyhangúlag úgy döntött, hogy a jövőben a World Boxing világszövetség égisze alatt kíván működni.

A TÉT NEM VOLT KICSI: a NOB-hoz rohamléptekkel közeledő World Boxing világszervezethez való csatlakozással a következő olimpiai ciklusra is a nemzetközi főáramban maradhat a magyar ökölvívás. Ennek megfelelően a szombati rendkívüli közgyűlés helyszínén az online csatlakozókkal együtt meg is volt a határozatképes többség, és a legfontosabb napirendi pontban tökéletes volt a küldöttek egyetértése is – a MÖSZ ellenszavazat és tartózkodás nélkül váltott világszövetséget ezen a történelmi napon.

Amint azt Kovács István    elnök is elmondta, a magyar a 75. nemzeti szövetség a WB-tagok sorában, márpedig Lausanne-ban bennfentes körök azt suttogják, hogy a NOB az öt kontinensen való jelenlét mellett (már rég megvan) ehhez a számhoz köti a World Boxing elismerését. Márpedig ha ismét lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elfogadott világszövetség (a hagyományos AIBA-ból lett orosz vezetésű IBA 2023 nyara óta nem ilyen), a 2028-as Los Angeles-i programban is újra elfoglalhatja a helyét a sportág. A WB-nek egyre bővül a versenyrendszere, szeptemberben megrendezi az első saját világbajnokságát Liverpoolban, már a márciiusi debreceni Bocskai István-emlékverseny is a kontinentális alszövetség, a European Boxing feltételrendszeréhez igazodik, és korosztályos Európa-bajnokság megrendezését is tervezi Magyarország.

A közelmúltban idehaza is akadozott a munka a MÖSZ-ben, Kovács és elnöksége novemberi megválasztása óta 91 nap telt el, az átadás-átvétel-átvilágítás rögös útjának mostanra nagyjából a végére ért az új kurzus, az pedig a megnövekedett lobbierő mellett Hámori Luca és Kovács Richárd párizsi ötödik helyeinek, a 21. század legjobb magyar olimpiai szereplésének is köszönhető, hogy a szövetség 2025-ben majdnem megduplázott költségvetésből dolgozhat. Kovács István érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy heteken belül lesz új szövetségi kapitánya is a magyar ökölvívásnak, majdnem húsz hazai és külföldi pályázat érkezett be a MÖSZ-be, egyebek mellett Kubából, Kazahsztánból, Azerbajdzsánból, Olaszországból és Írországból is – a listát szakmai testület szűkíti, a jövő héttől elkezdődnek az állásinterjúk, és hamarosan ki is nevezik a sportág első számú magyarországi szakmai vezetőjét.

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50