Női kézilabda EHF-kupa: kettős győzelemmel nyolcaddöntős a Vác

Vágólapra másolva!
2011.11.13. 20:21
Címkék
A Vác csapata a szombati háromgólos sikert követően vasárnap 24–23-ra győzte le a fehérorosz Minszket, így kettős győzelemmel jutott be a női kézilabda EHF-kupa nyolcaddöntőjébe. A párharc mindkét találkozóját Vácott rendezték, miután a minszkiek feladták pályaválasztói jogukat.

A párharc előző napi – szintén Vácott játszott – összecsapásán látottak és a sovány magyar előny izgalmas, végsőkig kiélezett újabb hatvan percet ígért. Kérdés volt, hogy a két kiváló edző milyen tapasztalatokat szűrt le az első mérkőzésből, és tudott-e valami meglepőt kitalálni. A váciak mestere elárulta, hogy a siker alapja a keményebb védekezés és a jobb erőnlét érvényesítése volt.

Jól jellemzi a látottakat, hogy a Vác kétszer is jelentős hátrányból fordított, majd a záró negyedórában már csak egy gólt kapva, 8–1-es rohammal nyert. A Vác az első meccsen támadójátékával, míg a másodikon – kihasználva, hogy a török játékvezetők mindkét oldalon engedik a kőkemény harcmodort – hatékony védekezésével jutott a legjobb 16 közé. Ritkaság, de most jellemző: a négy kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar játékos közül csak az egyik szerzett gólt.

Jól jellemzi a látottakat, hogy a Vác kétszer is jelentős hátrányból fordított, majd a záró negyedórában már csak egy gólt kapva, 8–1-es rohammal nyert. A Vác az első meccsen támadójátékával, míg a másodikon – kihasználva, hogy a török játékvezetők mindkét oldalon engedik a kőkemény harcmodort – hatékony védekezésével jutott a legjobb 16 közé. Ritkaság, de most jellemző: a négy kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar játékos közül csak az egyik szerzett gólt.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
VÁCI NKSE – BNTU BELAZ MINSZK (fehérorosz) 24–23 (12–14)
Vác, 500 néző.V: Erdogan, Özdeniz (törökök)
VÁC: JUHÁSZ – Baross 2, Barján 4, Uhraková 2, FÜLÖP, Tápai Sz. 4 (3), Szegedi 3. Cs: Péntek-Dózsa (kapus), Klivinyi 5, Ertl 1, MÉSZÁROS, GYETVÁN 3, Petrovics, Ivanics. Edző: Ökrös Csaba
MINSZK: SZAFONOVA – GROBOVA 6, JEZSIKOVA 10 (2), Szuhomirova, Dmitrijeva 3, Lukjanenko 1, Valjevataja 2. Cs: Dzemiancsonak (kapus), Szokolovszkaja, Drozdova 1 (1), Mihalevics. Edző: Konsztantyin Sarovarov
Az eredmény alakulása. 7. p.: 2–5. 16. p.: 4–9. 26. p.: 11–10. 39. p.:14–20. 44. p.: 16–22. 53. p.: 20–23
Kiállítások: 6 perc, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
Továbbjutott: a Vác, kettős győzelemmel, 59–55-ös összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Ökrös Csaba: – Nagyon nehéz párharcon vagyunk túl, amelyet utolsó erőtartalékainkkal, nagy szívvel és taktikusan játszva nyertünk meg.
Konsztantyin Sarovarov: – A hajrában kiütközött a két ország bajnoksága közötti különbség, a Vácnak nagyobb a rutinja és erősebb.

 

EHF-KUPA
2. FORDULÓ, PÁROSÍTÁS
Vardar Szkopje (macedón)–BÉKÉSCSABA* 20–39
20–40
40–79
BNTU Minszk (fehérorosz)–VÁC* 32–35 23–24 55–59
Lublin (lengyel)–CSM Bucuresti (román) 32–30
25–30 57–60
Nimes (francia)–Kärnten (osztrák) 34–30 29–26
63–56
Lugi (svéd)–Lada Togliatti (orosz) 24–25 23–29 47–54
Milli Piyango (török)–Nis (szerb) 44–26 40–26 84–52
Bnei Hercelija (izraeli)–Zalau (román) 21–33 21–30 42–63
Joao de Barros (portugál)–Vejen (dán) 16–38 17–30
33–68
Arkatron (fehérorosz)–Mar Alicante (spanyol) 22–31 17–29 39–60
VOC Amsterdam (holland)–Bayer Leverkusen (német) 26–25 24–25 50–50
Asztrahonacska Asztrahany (kazah)–Dudelange (luxemburgi) 40–18
36–12
76–30
Esbjerg (dán)–Artasz (görög) 31–15
36–14
67–29
Zofingen (svájci)–Mios Biganos (francia) 16–42 23–46 39–88
Tvis Holstebro (dán)–Karpaty Uzsgorod (ukrán) 57–24
40–23
97–47
Sztrovolosz (ciprusi)–Frankfurter HC (német) 19–46
21–39 40–85
DHW Antwerpen (belga)–Bera Bera (spanyol) 14–44 15–37 29–81
* Mindkét mérkőzést Békéscsabán, illetve Vácott rendezték.
Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
5 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
5 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
5 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik