Forza Inter!

A kedvenc csapatom...

A kedvenc csapatom elérte, hogy a 70. percben elkezdjem írni ezt a bejegyzést, mert tudtam, hogy nem fog változni az állás...

A kedvenc csapatom elérte, hogy szánakozva üljek le meccset nézni, rezignált arccal, néha-néha felhorkanva egyet - ilyenkor általában az 'Ez mi?!' rövid mondat hangzik el a számból...

A kedvenc csapatom már azt is elérte, hogy egyáltalán ne érdekeljen, milyen eredményt érünk el, és már februárban a következő idényt várjam...

Mindazonáltal a kedvenc csapatom (kinevezéskor még nagyjából korrektnek hitt) edzője még rátett egy lapáttal, és azt is elérte, hogy a második félidő elején teljesen elsápadjak, és kiüljön amaximális döbbenet a fejemre. Lehet, hogy én vagyok hülye, de ez...?! Ez mi volt?!

Az az érzésem, a kedvenc csapatomnál nagyon-nagyon csúnya dolgok mennek a háttérben, és ennek az egésznek csak óriási személyi változások árán lehet véget vetni. Nyilván az edző elküldése lesz most a legelső, de elég érdekes, hogy nálunk mostanság mindenki megbukik, aki a padunkra téved(kivéve talán Leonardot).

Botrány. Forradalom kell. Minél nagyobb. Minél előbb!

Elnézést mindenkitől, aki értékelő posztot várt... Az értékelhetetlent nem lehet értékelni. (ha nagyon ragaszkodtok hozzá, Lúcion láttam egyedül, hogy... ő a szokásos volt )

Szebb jövőt!