Müller hozta meg a Bayern sikerét

Vágólapra másolva!
2009.10.17. 17:37
null
Thomas Müller (középen) remekül játszott a Freiburg ellen (fotó: Reuters)
Címkék
Egygólos győzelmet aratott a Bayern München a Freiburg otthonában a német labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában. A meccs hőse Thomas Müller volt, aki gólja mellett „gólpasszt” adott az öngólt szerző dél-koreai Csának. Dárdai Pálék újabb vereséget szenvedtek, a Herthát ezúttal a Nürnberg verte meg. Lőw Zsolt is végig pályán volt a Mainzban.

A vb-selejtezők miatti szünetet követően folytatódott a német bajnokság. Bár a legnagyobb érdeklődés a két éllovas, a Hamburg és a Leverkusen szombat esti összecsapását kísérte, délután is voltak érdekes meccsek.

A Bayern München a Köln elleni sovány döntetlen után Freiburgba utazott. A bajoroknál nem játszott Franck Ribéry, elöl viszont összeállhatott a Luca Toni, Miroslav Klose kettős. Gomez a kispadon kapott helyet.

Az újonc együttes hazai pályán is defenzíven kezdett, és nem is tudta kihúzni kapott gól nélkül a félidőt. A találat a szezon felfedezettje, Thomas Müller nevéhez fűződik, aki a Toni lövése után a kapusról hozzákerülő labdát továbbította tíz méterről a kapuba.

A Freiburg sorsa a 68. percben pecsételődött meg, amikor Müller középre lőtt labdájába szerencsétlenül nyúlt bele Csa Du Ri, és kapusát becsapva a saját hálójába helyezett. Ezzel eldőlt a mérkőzés, a Freiburg csak szépíteni tudott a ráadásban Reisinger révén.

FREIBURG-BAYERN MÜNCHEN 1-2


Kiesési „rangadót” vívott a Hertha BSC Nürnbergben. Dárdai Pál felépült, és a kezdőcsapatban is kapott helyet a berlinieknél, akik ezúttal sem voltak képesek átlépni a saját árnyékukat. Az újonc hazaiak a 18. percben jutottak előnyhöz, Burchert kapus egy fejes után nem tudta megkaparintani a labdát, amely Gygax elé került, a svájci pedig a hálóőr lába között a kapuba helyezett.

Nyolc perccel később újra közepet kezdhettek a fővárosiak, Ebert labdavesztése után Mintál passzolt Bunjaku elé, aki nem hibázott. A Hertha sorsa a 60. percben, Bunjaku második gólja után pecsételődött meg végleg. Dárdai végigjátszotta a meccset, és a 32. percben sárga lapot kapott.

A Werder hamar hátrányba kerülhetett volna a Hoffenheim ellen. Maicosuel tört kapura, majd Tim Wiese mellett a földre esett. A tudósítások szerint elég nagyvonalúan megítélt büntetőt Carlos Eduardo végezte el, ám Wiese ráérzett az irányra, és hárítani tudott.

Ez a bravúr szárnyakat adott a brémaiaknak, akik nem sokkal később kétgólos előnyhöz jutottak: a 18. percben Özil szögletét fejelte a kapuba Pizarro, négy perccel később pedig egy újabb sarokrúgást követően Mertesacker volt eredményes. Ezzel a hazaiak meg is nyerték a mérkőzést.

Tovább tapad az éllovasokra a Schalke, amely Stuttgartból hozta el a három pontot. Lőw Zsolt végigjátszotta a Mainz meccsét, amely Kölnben szenvedett vereséget. Győzött a Frankfurt a Hannover ellen.

 

BUNDESLIGA

9. FORDULÓ

Stuttgart–Schalke 1–2 (Cacau 73., ill. Rakitic 24., Kuranyi 76.)
Werder Bremen–Hoffenheim 2–0 (Pizarro 18., Mertesacker 22.)
Köln–Mainz 1–0 (Novakovic 42.)
Frankfurt–Hannover 2–1 (Liberopulosz 24., A. Meier 74., ill. Stajner 68.)
Freiburg–Bayern München 1–2 (Reinsinger 92., ill. T. Müller 42., Csa Du Ri 68. – öngól)
Nürnberg–Hertha 3–0 (Gygax 18., Bunjaku 26., 60.)
Hamburg–Leverkusen később

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayer Leverkusen 8 6 2 18–5 +13 20
2. Hamburg 8 6 2 20–8 +12 20
3. Schalke 9 6 1 2 13–6 +7 19
4. Werder Bremen 9 5 3 1 16–6 +10 18
5. Bayern München 9 4 3 2 15–8 +7 15
6. Hoffenheim 9 4 2 3 15–9 +6 14
7. Mainz 9 4 2 3 12–14 –2 14
8. Wolfsburg 8 4 1 3 16–15 +1 13
9. Eintracht Frankfurt 9 3 4 2 10–11 –1 13
10. Freiburg 9 3 1 5 14–19 –5 10
11. Hannover 9 2 3 4 12–12 0 9
12. Borussia Dortmund 8 2 3 3 7–13 –6 9
13. VfB Stuttgart 9 2 2 5 10–14 –4 8
14. 1. FC Köln 9 2 2 5 6–10 –4 8
15. Nürnberg 9 2 2 5 7–12 –5 8
16. Bochum 8 2 2 4 9–15 –6 8
17. Mönchengladbach 8 2 1 5 9–16 –7 7
18. Hertha 9 1 8 7–23 –16 3

 

Legfrissebb hírek

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
27 perce

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
49 perce

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
52 perce

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
59 perce

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
1 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik