Leipzig: Szoboszlaiék válságülést tartottak edzőjük nélkül

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.04. 13:28
null
Rose csapata legutóbb három góllal kapott ki a Mainztól (Fotó: Getty Images)
Edzőjük nélkül tartottak válságülést a Szoboszlai Dominikot, Willi Orbánt és a sérült Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig labdarúgói a szerdai, Borussia Dortmund elleni Német Kupa-negyeddöntő előtt.

 

„Összeült a csapat és megbeszéltek néhány dolgot, én nem voltam jelen. Úgy gondolom, ez normális” – mondta kedden Marco Rose vezetőedző.

A kupában címvédő lipcsei együttes sorozatban három vereségen van túl, így várja a szerdai, hazai összecsapást.

Hogy a csapat hullámvölgyben van, az a játékosok és az edző számára is világos.

„Kevés sikerélményünk volt az utóbbi időben, a hangulat ennek megfelelő – folytatta Rose, aki szerint az a megoldás, ha kibeszélik a dolgokat. – A csapat nem riadt játékosok gyülekezete, akik nem tudják merre van az előre és a hátra. Nem estek depresszióba.”

A szakember egyébként két évvel ezelőtt, a Borussia Mönchengladbach trénereként hasonlóan a Manchester City ellenében esett ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, majd utána még sorozatban hat mérkőzést veszített el a csapatával, ezek között ott volt a Dortmund elleni kupanegyeddöntő is. Az idény végén aztán lemaradtak a BL-indulásról – ezt a forgatókönyvet az RB Leipzig mindenképpen szeretné elkerülni.

Az RB Leipzig 26 fordulót követően az 5. helyen áll a Bundesligában, hátránya két pont a már BL-indulást jelentő negyedik helyen álló, Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburggal szemben.

NÉMET KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
18.00:
Eintracht Frankfurt–Union Berlin (Tv: Sport1)
20.45: Bayern München–Freiburg (Tv: Sport1)

SZERDA
NEGYEDDÖNTŐ
18.00:
Nürnberg (II.)–VfB Stuttgart (Tv: Sport2)
20.45: RB Leipzig–Borussia Dortmund (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
2 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
13 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
14 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
15 órája

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
16 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
21 órája

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07
Ezek is érdekelhetik