Hertha: Dárdai Pál úgy érzi, eljött a változtatás ideje

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.01. 18:49
null
Dárdai Pál a Wolfsburg elleni, múlt hét végi mérkőzésen (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a német labdarúgó-bajnokság élvonalában (Bundesliga) maradásért harcoló Hertha BSC vezetőedzője változtat a mentális felkészítésen: a következő, Augsburg elleni bajnoki előtt nem levenni igyekszik a terhet játékosai válláról, hanem szokásától eltérően a közelgő meccs fontosságát hangsúlyozza majd – írja a Berliner Kurier.

 

„Mindenki tudja értelmezni a tabellát. Nagyon fontos mérkőzés következik, és ezt én egész héten sulykolni fogom” – idézi a berlini lap hétfőn posztolt cikkében Dárdai Pált.

A Bruno Labbadia helyét januárban átvevő Dárdai első öt bajnoki mérkőzése nem hozott győzelmet – a meglehetősen nehéz menetrend négy vereséget (Frankfurt, Bayern, Leipzig, Wolfsburg) és egy döntetlent (Stuttgart) tartogatott a Herthának –, de most egy olyan csapat következik, a tabellán mindössze két hellyel (és nyolc ponttal) feljebb lévő Augsburg, amely ellen csak a három pont megszerzése lehet a cél.

„Kell, kell, kell! Ezt fogom ismételgetni egész héten. Szeretném látni, hogyan kezelik a játékosok az ilyen helyzeteket” – idézi a Kurier a magyar trénert, aki nem titkolja, van kockázata a lelki ráhangolás megváltoztatásának.

„Sok rutintalan játékosunk van, úgyhogy a győzelmi kényszer hangsúlyozása elsülhet rosszul is. Ugyanakkor a stuttgarti meccs bebizonyította, hogy képesek vagyunk nyomás alatt játszani: a szünetben megbeszéltük, mit kell kijavítani, és a második félidő rendben is volt” – emlékeztetett Dárdai a hajrában döntetlenre mentett meccsre.

„A lelki felkészítést elvégzem, az eredményét közelről figyelem majd, de amint a játékvezető a sípjába fúj, a játékosokon lesz a cselekvés sora” – tette hozzá a berliniek edzője, és labdarúgói pontosan tudják, mi vár rájuk.

„Ne áltassuk magunkat, a következő hetekben a bennmaradásunk a tét, nagyon fontos meccsek jönnek” – mondta Rune Jarstein kapus. „Gyorsan olyan helyzetet kell teremtenünk, hogy felszabadultan játszhassunk, ehhez hideg fejekre lesz szükség” – vezette fel a csapatkapitány-helyettes,Niklas Stark a hétvégi bajnokit.

Az előző két fordulóban négy pontot gyűjtő Augsburg vendégjátéka szombat délután fél négykor kezdődik Berlinben.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 23 16 4 3 67–32 +35 52
2. RB Leipzig 23 15 5 3 43–20 +23 50
3. Wolfsburg 23 12 9 2 37–19 +18 45
4. Eintracht Frankfurt 23 11 9 3 46–32 +14 42
5. Borussia Dortmund 23 12 3 8 48–31 +17 39
6. Bayer Leverkusen 23 10 7 6 41–26 +15 37
7. Union Berlin 23 8 10 5 36–26 +10 34
8. Freiburg 23 9 7 7 37–35 +2 34
9. Mönchengladbach 23 8 9 6 40–36 +4 33
10. VfB Stuttgart 23 8 8 7 44–36 +8 32
11. Hoffenheim 23 7 6 10 37–40 –3 27
12. Werder Bremen 22 6 8 8 26–32 –6 26
13. Augsburg 23 7 5 11 23–35 –12 26
14. 1. FC Köln 23 5 6 12 21–41 –20 21
15. Hertha 23 4 6 13 26–42 –16 18
16. Arminia Bielefeld 22 5 3 14 18–41 –23 18
17. Mainz 23 4 5 14 23–44 –21 17
18. Schalke 23 1 6 16 16–61 –45 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik