Bundesliga: szerződést hosszabbítottak Gulácsi és Orbán edzőjével

Vágólapra másolva!
2023.07.28. 13:28
null
Marco Rose szerződést hosszabbított Lipcsében (Fotó: Getty Images)
Egy évvel meghosszabbították a magyar válogatott kapus Gulácsi Pétert és a védő Willi Orbánt is foglalkoztató, Német Kupa-címvédő RB Leipzig labdarúgócsapatát vezetőedzőként irányító Marco Rose szerződését.

 

A lipcsei egyesület pénteken közölte, hogy a 46 esztendős szakemberrel kötött megállapodás eredetileg a következő nyáron járt volna le, de egy évvel megtoldották azt.

Rose tavaly ősszel vette át az RB Leipzig irányítását Domenico Tedescótól, s vezetésével a csapat címét megvédve megnyerte a Német Kupát és a nyolcaddöntőig jutott a Bajnokok Ligájában. A német bajnokságot bronzérmesként fejezték be Orbánék, akik így a mostani idényben is szerepelnek majd a BL főtábláján.

„A nyáron bekövetkező változások ellenére továbbra is azt a futballt szeretnénk játszani, amellyel a szurkolóink azonosulni tudnak. Ha ezt megtesszük, akkor mindannyian jól érezzük majd magunkat a stadionban és további sikereket ünnepelhetünk” – jelentette ki Rose, hozzátéve, hogy jólesik neki a klubvezetőség bizalma.

A Leipzigtől a nyáron távozott a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik (Liverpool), a norvég támadó, Alexander Sörloth (Villarreal), az osztrák középpályás, Konrad Laimer (Bayern München), valamint a francia sztárcsatár Christopher Nkunku (Chelsea). A horvát válogatott védő, Josko Gvardiol sajtóhírek szerint szintén nem marad Lipcsében, ahová viszont érkezett – klubrekordot jelentő összegért – a 23 éves belga támadó, Lois Openda, illetve rajta kívül a szlovén csatár, Benjamin Sesko és az osztrák középpályás, Christoph Baumgartner, míg a francia Paris Saint-Germaintől kölcsönbe érkezett a fiatal tehetség, Xavi Simons, az angol Chelsea-től a védő, El Chadaille Bitshiabu és a Liverpooltól a középpályás Fabio Carvalho.

A Lipcse a Bayer Leverkusen vendégeként kezdi a Bundesliga 2023/24-es idényét augusztus 19-én, egy héttel korábban pedig a Szuperkupáért kiírt meccsen csap össze a bajnoki címvédő Bayern Münchennel.




 

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
2 órája

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
13 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
15 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
15 órája

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
16 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
22 órája

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
Tegnap, 7:35
Ezek is érdekelhetik