2. Bundesliga: a 28. gólszerzési kísérlet ért egy pontot a Schalkénak a HSV ellen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.18. 22:25
null
A Schalke a 87. percben mentet pontot Hamburgban (Fotó: AFP)
A Hamburg hazai pályán 1–1-re végzett a Schalke 04 ellen a német másodosztályú bajnokság (2. Bundesliga) 18. fordulójában. Ez volt a legelső alkalom a Bundesliga megalapítása óta, hogy a két csapat a második vonalban találkozott egymással.

 

A Bundesliga élvonalának 16 alapítója közül két igazi mamut, a Hamburg és a Schalke rangadójára került sor szombaton – a német 2. Bundesligában, azaz a másodosztályban.

Történt mindez úgy, hogy a két együttes pontegyenlőséggel, egyaránt 29 pontról vágott neki a meccsnek, tudva, hogy amelyikük nyerni tud, az feljön a dobogóra a 18. forduló végére. Az aktuális forma a Ruhr-vidékiek ellen szólt, a Schalke a legutóbbi hét meccséből csupán kettőt tudott megnyerni, ráadásul idegenben több mint két hónapja, október 15. óta nem örülhetett három pontnak (Hannover, 0–1). Ezzel szemben a Hamburg a legutóbbi nyolc fordulóban csak egyszer kapott ki, s hazai pályán ebben az idényben még egyszer sem.

A HSV szintén nem bukott el olyan bajnokit az évadban, amelyiken vezetni tudott – s ezúttal elég hamar megszerezte a vezetést! Robert Glatzel a 2. percben védhetetlenül bólintott a vendégkapu jobb felső sarkába (1–0).

Azt senki nem vitathatja el, hogy a Schalke nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, különösképpen igaz ez a második félidőre, amelyben több nagy helyzete is akadt a vendégcsapatnak. Úgy érkeztünk el a 87. perchez, hogy 12 szöglet és összesen 27(!) gólszerzési kísérlet is kevés volt ahhoz, hogy egyetlen gól összejöjjön. A 13. sarokrúgásból – még ha lesgyanús körülmények között is –, csak összejött az egy pontot érő találat: Itakura Ko érkezett a kapu előterében tökéletesen ütemben ahhoz, hogy a kapuba találjon (1–1).

A döntetlen igazán egyik csapatnak sem jó: a Hamburg jobb gólkülönbségével ugyan a dobogó harmadik fokára lépett, de igencsak sűrű a mezőny, a Nürnbergnek és Heidenheimnek pont úgy 30 pontja van, mint a HSV, Schalke kettősnek.

A bajnokságot a St. Pauli 36 ponttal vezeti, a Darmstadt 32 ponttal áll a második helyen.

NÉMET 2. BUNDESLIGA
Hamburg–Schalke 1–1
(Glatzel 2. ill. Itakura 87.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik