Huszti csapata Szélesiék ellen nyert

Vágólapra másolva!
2006.12.02. 18:40
Holnapig mindenképpen a Werder Bremen a Bundesliga listavezetője, miután hazai pályán legyőzte a Dárdai Pált egy félidőn keresztül foglalkoztató Herthát, és egy pontos előnyre tett szert a holnap Nürnbergbe látogató Schalkéval szemben. Huszti Szabolcs csapata, a Hannover Cottbusban nyert, az Energie-ben nem kapott szerepet Szélesi Zoltán. Egyre nehezebb helyzetben a Hamburg, amely kiesési rangadót bukott el Bochumban.
Klose (jobbra) két gólt szerzett a Hertha ellen
Reuters
Klose (jobbra) két gólt szerzett a Hertha ellen
Klose (jobbra) két gólt szerzett a Hertha ellen
Reuters
Klose (jobbra) két gólt szerzett a Hertha ellen

Szélesi Zoltán és Huszti Szabolcs csapata egymás ellen lépett pályára, de míg a Cottbus légiósa a kispadon kezdett (és ott is töltötte a mérkőzést), addig a középpályás majdnem végig játszotta a mérkőzést, és csapata győzelemnek is örülhetett.

Bert van Marwijk nyáron távozik Dortmundból

A Borussia Dortmund vezetőedzője, Bert van Marwijk bejelentette, hogy a nyáron otthagyja csapatát. A német média szerint Thomas von Heesen, az egykori kiváló válogatott játékos lesz az utódja, de a dortmundi vezetők szerint még nincs meg az utód.

A holland szakvezető 2004-ben érkezett Dortmundba, ahol Matthias Sammert váltotta a kispadon.
Husztit csak a 90. percben, 1-0-s vezetésnél váltotta fel Christoffer Andersson. A győztes találat ezúttal egy védő nevéhez fűződött: az amerikai Cherundolo Stajner elé passzolt, majd a visszakapott labdát közelről Piplica hálójába fejelte.

Dárdai Pál is kezdő volt a Herthában, ám a berlinieknél hiányzott a sérült gólzsák, Pantelics. A Bajnokok Ligájában érdekelt Werder Diego büntetőjével szerzett vezetést, ám egy perc múlva a büntető előtt kezező Simunic kihasználta a brémai védelem ügyetlenkedését, és egyenlített.

A 32. és 40. percben Klose kétszer megzörgette Fiedler hálóját, erre már nem volt válaszuk a fővárosiaknak. Dárdai a szünet után már nem jött ki a többiekkel, Neuendorf váltotta a magyar középpályást.

Értékes pontokat vesztett hazai pályán a Bayern München, amelyet a Mönchengladbach tréfált meg. A 23. percben Magath csapata szerzett vezetést, miután Demichelis befejelte Schweinsteiger szabadrúgását. Mindössze tíz percig volt azonban a bajoroknál az előny, ekkor Delura értékesítette Insua labdáját.

Egyre nehezebb helyzetben van a Hamburg, amely kiesési rangadót bukott a Bochum otthonában: a hazaiak az ötödik percben Dabrowski révén vezetést szereztek, de ezt az első játékrész végén Ljuboja még ki tudta egyenlíteni.

A 70. percben a nemrég beállt Bechmannt felrúgta Reinhardt, a szabadrúgáshoz Misimovics állt oda, és a bosnyák futballista 18 méteres remek lövését nem védhette Wächter. A végén van der Vaart idegei felmondták a szolgálatot, hátulról csúnyán beleszállt Bechmannba, ezért azonnali piros lapot kapott.

A ráadásban brusztolta ki a győzelmet a Borussia Dortmund: Dédé beadását Tinga szépen játszotta vissza Smolarek elé, és a lengyel támadó közelről bevette a Wolfsburg kapuját.

15. FORDULÓ

  • Bayern München-Mönchengladbach 1-1 (Demichelis 23. ill. Delura 33.)
  • Werder Bremen-Hertha 3-1 (Diego 24.-11-es, Klose 32., 40. ill. Simunic 25.)
  • Dortmund-Wolfsburg 1-0 (Smolarek 90+1.)
  • Bielefeld-Leverkusen 0-0
  • Bochum-Hamburg 2-1 (Dabrowski 5., Misimovics 70. ill. Ljuboja 42.)
  • Cottbus-Hannover 0-1 (Cherundolo 22.)
A bajnokság állása:
1. Werder Bremen 15 9 3 3 39-19 +20 30
2. Schalke 04 14 9 2 3 25-16 +9 29
3. VfB Stuttgart 15 8 4 3 27-19 +8 28
4. Bayern München 15 8 3 4 24-18 +6 27
5. Hertha BSC Berlin 15 6 6 3 26-22 +4 24
6. Borussia Dortmund 15 5 7 3 19-16 +3 22
7. Arminia Bielefeld 15 5 6 4 22-17 +5 21
8. Nürnberg 14 4 8 2 18-14 +4 20
9. Bayer Leverkusen 15 5 4 6 24-22 +2 19
10. Wolfsburg 15 4 7 4 10-12 -2 19
11. Hannover 15 5 4 6 14-22 -8 19
12. Eintracht Frankfurt 14 3 8 3 17-19 -2 17
13. Energie Cottbus 15 4 4 7 17-22 -5 16
14. VfL Bochum 15 4 3 8 20-29 -9 15
15. Alemannia Aachen 14 4 2 8 20-26 -6 14
16. Mönchengladbach 15 4 2 9 12-20 -8 14
17. Hamburg 15 1 8 6 13-19 -6 11
18. Mainz 15 1 7 7 10-25 -15 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik