A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

L. P. I.L. P. I.
2025.05.27. 23:57

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

A bajnok Ferencváros kiemeltként játszhatja végig a BL-selejtezőt. Négy anyaországi és egy külhoni (DAC) kupacsapatunk lehetséges nyári programjáról, a biztosan BL-főtáblás Szoboszlai Dominikról (Liverpool) és Sallai Rolandról (Galatasaray), no meg a Ferencváros nyári erősítési terveiről – kettő plusz egy oldalon.

Több társa után Mihalik András is visszatekintett élete első elit-világbajnokságára. A dánoknak és a cseheknek is betaláló ifjú debreceni hokis elmondta Beke Zsombornak, hogy amíg kiderült, benn maradunk, a többiekhez hasonlóan ő is kihordott egy kisebb szívinfarktust.

Halász Bence szerint a 80.97 még jobb is lehetett volna. A remek egyéni csúccsal jelentkező olimpiai ezüstérmes kalapácsvető Szendrei Zoltánnak elmondta, hogy miben változtattak a felkészülés során, és hogy ebből mi sülhet ki például a tokiói világbajnokságon…

Kedden nem, de szerdán magyar tenisznagyüzem lesz a Roland Garroson. Pályára lép mindhárom egyes versenyzőnk, ráadásul Marozsán Fábián egykori legyőzöttje, Carlos Alcaraz ellen, de természetesen a keddi játéknap is szolgált elemeznivalóval, Novak Djokovics bemutatkozásától Danyiil Medvegyev váratlan búcsújáig.

…és még: „Apa–fia csata” a Konferencialiga-serlegért, Szöllősi-Zácsik Sandra Esztergomban, megvan a szingapúri vizes vb pólós menetrendje és olasz tripla a Girón.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
12 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik