Tóth Alex folyamatosan játszani akar a Fradiban; Érdi Mária: Ha jó leszek, érmet nyerek

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.07.19. 23:40

 

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk

 

Felbőgtek a motorok a Hungaroringen, munkába állt az NS csapata is. Zsoldos Barna és Patai Gergely az események sűrűjében nemcsak a két pénteki szabadedzést követte figyelemmel, de Fernando Alonsónak a szervezőket illető dicsérő szavaira éppúgy felfigyelt, mint a narancsos Verstappen-táborra, a Red Bulltól való távozásról hallani sem akaró Sergio Pérezre, no meg arra, hogy a pilóták szerint az F1 bekerülhet-e valaha az olimpiai programba…

Sok a „ha”, de abban egyetértenek a paksiak, hogy csakis magukat hibáztathatják. Mármint a vajdahunyadi Corvinul elleni kupakiesés miatt. Böde Dániel, Könyves Norbert és Osváth Attila is azt emelte ki a helyszínről tudósító Zombori Andrásnak, hogy az első meccs hajrájában kapott két román gól, no meg Könyves Nagyszebenben les miatt elvett első találata együttesen vezettek oda, hogy most a Konferencialiga-folytatásra készül a csapat a ciprusi AEK Larnaca ellen.

Tóth Alex 18 éves, de folyamatosan játszani akar a Fradiban. A BL-selejtezőre készülő bajnok zöld-fehérek ifjú magyar középpályása a „légióserdőben” is ki akarja harcolni a helyét a csapatban, azt pedig sosem fogja elfelejteni, hogyan fogadta őt az Újpest elleni derbin a Fradi-tábor. Borbola Bence interjúja.

Érdi Mária világbajnokként is tanul a hibáiból. Bár még mindig csak 26 éves, immár a harmadik olimpiájára készül, és párizsi éremesélyeinket bemutató sorozatunk legújabb részében azt is elmondta Vincze Szabolcsnak, hogy ha Marseille-ben, az olimpiai pályán kihozza magából a maximumot, akkor biztosan dobogóra állhat.

És ha szombat, akkor Képes Sport 12 oldalon: a Verstappent üldöző Lando Norris portréjával, a Gareth Southgate-sorozat legújabb epizódjával, Bódog Tamással és a mainzi futballcsodával, Simone Bilesszal és Sydney McLaughlin-Levrone-nal.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Alapemberek nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
2 órája

Tóth Balázs visszatért a gólvonalra; Bánhidi Bence nélkül kezdünk a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.14. 23:59

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben az FTC-vel; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
2026.01.13. 23:57

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
2026.01.13. 17:19

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
2026.01.13. 10:45

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
2026.01.13. 00:10

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
2026.01.11. 23:08

Az Újpest Mezőkövesden készül; Boczkó Gábor is elégedett volt Koch Mátéval

E-újság
2026.01.10. 23:47
Ezek is érdekelhetik