Monaco: Tévez, Evra és Mancini is érkezhet - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 08:07
null
Az orosz mecénás, Dmitrij Ribolovjev és Albert herceg már terveket kovácsol (Fotó: Reuters)
A goal.com értesülései szerint Radamel Falcao után újabb nevek kerültek a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba múlt hét végén feljutó AS Monaco bevásárlólistájára. Az orosz mágnás pénzelte hercegségi csapat a nyáron kész komoly ajánlatot tenni Carlos Tévezért és Patrice Evráért, vezetőedzőnek pedig Roberto Mancinit szeretnék megszerezni.

Az angol lapok az elmúlt napokban kész tényként kezelték, hogy a Manchester City menedzserét, Roberto Mancinit a bajnokság utolsó fordulója után menesztik – hogy aztán hétfőn a City vezetői tényleg lapátra tegyék a szakvezetőt. Az olasz edzőt több klubbal is összehozták már, azonban a goal.com értesülései szerint a befutó a szombati 1–0-s sikerrel élvonalba jutó AS Monaco lehet, amely tavaly nyáron már felajánlott egy nyolcmillió eurós éves fizetéssel kecsegtető szerződést Mancininek – ezt akkor a tréner visszautasította.

A Monaco nem elégszik meg egy nagy igazolással a nyáron – már ha a korábbi spanyolországi hírek valóban igazak, és az Atlético Madrid csatára, Radamel Falcao tényleg a hercegségbeli együttest választja –, a vezetőség a Manchester United védőjét, Patrice Evrát, és a Manchester City csatárát, Carlos Tévezt is meg akarja szerezni.

Utóbbi megállapodása a nyáron lejár jelenlegi klubjánál, és az angolok szerint szinte biztos, hogy az argentin távozni akar, így jó választás lenne számára a tehetős befektetőkkel rendelkező francia klub. Evrának még egy év van hátra a kontraktusából, de egyelőre nem tudott megegyezni a „vörös ördögök” vezetőségével a folytatást illetően, és a goal.com információi szerint ennek oka az, hogy a védő vissza akar térni Franciaországba, ahol 2002 és 2006 között már játszott a Monacónál.

Legfrissebb hírek

Kiesett a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligából

Kosárlabda
2025.05.06. 21:00

Negóék nyertek, De Zerbiék döntetlent játszottak, a Lyon kikapott a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.05.04. 22:21

Formula–E: Buemi mindenkit meglepett az esős Monacóban, hat év után az első győzelmét szerezte meg

Egyéb egyéni
2025.05.04. 16:09

Formula–E: megérkezett az eső Monacóba, drámai végjátékot hozott az időmérő

Egyéb egyéni
2025.05.04. 12:28

A BL-re pihentető PSG kikapott Strasbourgban

Francia labdarúgás
2025.05.03. 23:03

Formula–E: Rowland sikerével zárult az első monacói verseny

Egyéb egyéni
2025.05.03. 16:05

Formula–E: a vb-éllovas a falban; a McLaren a pole-ban zárta a monacói időmérőt

Egyéb egyéni
2025.05.03. 12:20

Ligue 1: a Nice egy góllal győzött a Reims ellen

Francia labdarúgás
2025.05.02. 22:45
Ezek is érdekelhetik