DAC: Hahn János pár hét múlva már futballozna

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.07.23. 15:54
null
Hahn János pár héten belül már játszana (Fotó: Lelkes Ernő)
A Feröer-szigeteken aratott szerdai győzelem után a Dunaszerdahely vasárnap este Zsolnán lép pályára. A találkozó Adrián Gula számára lesz különös. A DAC vezetőedzője 2013 és 2018 között épp a zsolnaiak szakvezetője volt.

 

A sárga-kékek Feröerből csak csütörtök késő éjjel érkeztek haza. A Víkingur elleni kétgólos Ekl-sikert követően hosszú volt az utazás, mivel Koppenhágában több órát kellett várni a csatlakozásra. Pénteken és szombaton már edzettek, vasárnap pedig győzni szeretnének a szlovák bajnokság 2. fordulójában.

Egy biztos, Hahn János nélkül. A magyar támadó a Liptószentmiklós elleni múltheti találkozón sérült meg. Az első vizsgálatok után úgy tűnt, hogy komoly a baj, de szerencsére az MRI -vizsgálat kimutatta, hogy nem szakadtak el a szalagok a térdében, csak meghúzódtak.

„Elkezdtem a rehabilitációt, a következő napokban kocogni is fogok – mondta Hahn János a Nemzeti Sportnak. – Meglátjuk, hogyan reagál a térdem a terhelésre. Bízom benne, hogy pár hét múlva már a pályán leszek, addig az otthonomból szorítok a srácoknak. Nagyon bízom benne, hogy Zsolnáról három ponttal távozunk.”

Hahnon kívül Balogh Norbert izomhúzódás és betegség miatt hagyja ki a zsolnai meccset.

Adrián Gula vezetésével remek rajtot vett a DAC, négy meccsen négy győzelmet aratott. Az eddigi meccseken összesen kilenc gólt ért el a felvidéki csapat, ebből maga Nikola Krsztovics ötöt szerzett. A montenegrói csatár, beleszámítva az elmúlt idényt is, az utolsó hét találkozó mindegyikén eredményes volt.

A vasárnapi csata különös jelentőséggel bír Adrián Gula részére. A 47 éves mester, mivel 2013 és 2018 között volt a Zsolnát irányította. Összesen 208 meccsen volt a zöld-sárgák mestere, ez idő alatt szlovák bajnoki címet is szerzett a csapattal. Többek között az ő vezetése alatt lett ismert játékos Bénes László és az Internazionale sztárja, Milan Skriniar.

,,Mindig nagyon örülök, amikor visszatérek Zsolnára. Úgy is lehet mondani, hogy ez a város a második otthonom” – nyilatkozta a dunaszerdahelyi mester. Rajta kívül a sárga-kék csapatban még a kapus Samuel Petrás és középpályás Miroslav Kácernek van zsolnai múltja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik