Brazília egy góllal nyert, Uruguay ikszelt a vb-selejtezőn

S. B.S. B.
2024.09.07. 08:39
góllal tudtak győzni a brazilok (Fotó: Getty Images)
A brazil labdarúgó-válogatott 1–0-s győzelmet aratott Ecuador ellen a dél-amerikai vb-selejtezősorozat 7. fordulójában, míg Uruguay 0–0-t játszott Paraguay csapatával.

A brazilok az első perctől fogva egy kifejezetten kiélezett meccset játszottak az ecuadori gárdával, mindkét csapatnak akadtak lehetőségei és még az első félidőben ezt gólra is sikerült váltani. A 30. percben ugyanis Rodrygo egy remek labdaátvételt követően hihetetlen erővel lőtte meg a labdát, ami már meg sem állt az ellenfél kapujának hálójáig. A folytatásban ugyan továbbra is sokat támadtak a csapatok, de több helyzetet már nem sikerült egyik félnek sem kihasználnia, így Rodrygo találata meccsdöntőnek bizonyult. 

Az uruguayiak meccsén meglepő módon egyetlen gólt sem láthattunk. A tabellán az argentinok mögött második gárda hárommeccses győzelmi sorozata megszakadt, hiszen hiába próbálkoztak az utolsó percig, egyszerűen képtelenek voltak bevenni a paraguayi kaput. 

Az este legtöbb gólját a Peru–Kolumbia meccs hozta, pedig itt is csak egy-egy gólt lőttek a felek. Sokáig úgy tűnt, ez is végződhet 0–0-val, ám a 68. percben a perui gárda Alexander Callens találatával megtörte a jeget, majd nem sokra rá Luis Díaz góljával érkezett is a válasz a vendégektől. 

Minden más foci
2024.09.06. 07:25

Vb-selejtező: Messi nélkül is sima argentin győzelem

A gól nélküli első félidő után Mac Allister, Álvarez és Dybala is betalált Chile ellen.

DÉL-AMERIKAI VB-SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ
Uruguay–Paraguay 0–0
Brazília–Ecuador 1–0 (Rodrygo 30.)
Peru–Kolumbia 1–1 (Callens 68., ill. L. Díaz 82.)

KORÁBBAN
Argentína–Chile 3–0 (Mac Allister 48., J. Álvarez 84., Dybala 90+1.)

 

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
2026.09.23. 12:57

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

Rg-vb: dupla brazil siker az együttes kéziszercsapatoknál

Torna
2026.08.16. 17:11

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36

„Az én időm lejárt” – Neymar visszavonul a brazil válogatottól

Minden más foci
2026.07.29. 17:27