DAC-visszapillantó: Bősze Levente történelmet írt, Munoz mester beszélt a szurkolói bojkottról

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.08.18. 12:20
Bősze Levente és Redzic Damir (Fotó: Duducz Tibor)
Sima, háromgólos győzelmet ért el a Dunaszerdahely a szlovák labdarúgó Niké Liga 4. fordulójában a Nagymihály otthonában, s a tabellán feljött a negyedik helyre. A vendégsikerhez nagyban hozzájárultak a magyar játékosok is. A pálya „teli volt” Vitális Milánnal, Bősze Levente pedig gólpasszt adott Redzic Damirnak.

 

A dunaszerdahelyiek tudták, hogy az élvonalbeli térkép legtávolabbi pontján mindenképpen győzniük kell. Xisco Munoz edző több változást is végrehajtott a csapaton, ami jó hatással volt a sárga-kékekre. Például Vitális Milánt a hatos pozícióba állította. „Nagyon élveztem ezt a helyet a pályán. Mondhatom úgy is, hogy a kedvenc pozícióm. Védekezésben visszább vagyok, támadásban pedig szabad terem van” – kezdte a Nemzeti Sportnak Vitális Milán, aki végigjátszotta a találkozót és magas, 7.5-ös osztályzatot kapott a sportoldalakon. 

„A múlt heti vereség után úgy álltunk a meccshez, hogy ma muszáj győznünk. Úgy gondolom, sikerült javítanunk, nagyon sima háromgólos győzelmet értünk el. Megvan a minőség bennünk, hogy egy ilyen meccset három góllal is megnyerjünk. Az első negyedóra nehezebb volt, nem tudtuk megfogni a középpályát, de az ellenfél nem volt veszélyes a kapunkra. Aztán váltottunk emberfogásra és domináltunk. Hál´ Istennek mindig jókor rúgtuk a gólokat, élveztük a játékot. Furcsa volt, hogy hiányzott a táborunk... Bízom benne, hogy ezzel a sima sikerrel sikerült egy kicsit visszacsalogatni a nézőket és jövő héten sokan lesznek a Zólyombrézó elleni hazai összecsapáson.”

Redzic Damir a 67. percben lépett pályára, és rövid idő alatt is letette a névjegyét. Megállíthatatlan volt a bal szélen, gyorsan száguldott a vonal mellett. A ráadásban pedig megszerezte a DAC harmadik gólját. „Sérülés miatt egész héten a konditeremben készültem, csak az utolsó edzést végeztem a csapattal. Örülök, hogy pályára léptem. Köszönöm a mesternek, hogy egyetlen edzés után lehetőséget adott a pályán is. Nagyon jól éreztem magam szélső csatárként, ki tudtam használni a gyorsaságomat. Levire (Bősze Levente – a szerk.) nem kiáltottam rá, jó helyre továbbította a labdát, én pedig jókor érkeztem a hosszún. Ezt a jó játékot kell folytatni és akkor jönnek a további győzelmek” – nyilatkozta lapunknak Redzic Damir.

Történelemátírás is volt a nagymihályi stadionban. Bősze Levente 15 évesen és 181 naposan lépett pályára a Niké Ligában. Ő lett minden idők legfiatalabb játékosa a szlovák legfelső osztályban. „Köszönöm az erőnléti edzőnknek, hogy megfelelően bemelegített, sikerült jól beszállnom, felvenni a ritmust. Természetesen könnyebb helyzetben is voltam, mivel vezetett a csapat” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a fiatal tehetséges játékos, aki a találkozó ráadásperceiben egy gyors támadás végén önzetlenül tálalt csapattársa, Redzic Damir elé, aki beállította a 3–0-s végeredményt. „Elképesztő érzés, hogy már a másodikon tétmeccsemen (az első a Zira elleni Kl-találkozón volt – a szerk.) gólpasszt is tudtam adni. Megkaptam a labdát, robogtam az ellenfél kapuja felé. Lőhettem volna is, de Damirral szoktunk beszélgetni, hogy a második hullámban érkezik. Most is rá gondoltam, hogy jönni fog. És jött. Háromszoros az örömöm. Győztünk, bemutatkoztam a szlovák élvonalban és gólpasszt is adtam” – zárta jókedvűen Bősze Levente.

Mint már lapunkban jeleztük, a dunaszerdahelyi szurkolói csoport a múlt heti gyenge játékkal párosuló besztercebányai vereség és az azt követő események után bojkottot hirdetett a két következő találkozóra. Nagymihályban üres volt a vendégszektor. „Tudatában vagyunk, mi történt Besztercebányán. Megértem a szurkolók álláspontját, ilyen dolgok is történnek. Tudjuk, hogy sok mindenben kell javulnunk. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Másképp kell megoldanunk ezeket a dolgokat. Sajnáljuk, ami történt. Tudjuk, a mi hibánk volt. Maximális alázattal kérném a szurkolókat, hogy jöjjenek ki a Zólyombrézó elleni összecsapásra. Kérem őket, szurkoljanak a csapatnak. Együtt erősebbek vagyunk” – válaszolt a Nemzeti Sport szurkolók bojkottjáról szóló kérdésére a dunaszerdahelyiek mestere, Xisco Munoz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik