Románia: vádat emeltek az UTA három korábbi vezetője ellen

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 19:08
Vesztegetés miatt vádat emelt a romániai Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) az UTA labdarúgócsapatának három korábbi vezetője ellen, akik 2017-ben az akkor még másodosztályú Sepsi OSK ellenfeleinek ígértek pénzjutalmat, amennyiben nem vesztik el a mérkőzést. Az ügyet a suceavai bíróság tárgyalja majd.

A 2016–2017-es idény végén a Sepsi és az UTA harcolt az élvonalba jutásért a Liga 2-ben, és a vádirat szerint Claudiu Dragan, Decebal Gradinaru és Ionut Gabriel Vladulescu 70 ezer lejt (mintegy 5.1 millió forintot) ajánlott fel a Foresta Suceva játékosainak, amennyiben legyőzik az aradiak előtt álló Sepsit. Ugyanők 80 ezer lejt (mintegy 5.8 millió forintot) ígértek ugyanezért a Dacia Unirea Braila játékosainak, és egy játékvezető megvesztegetésével is megpróbálkoztak.

A Sepsi végül mindkét mérkőzést megnyerte (4–2-re Suceava és 3–0-ra Braila ellen), és a szezon végén feljutott a román élvonalba, ahol jelenleg a dobogóért harcol. Az UTA csak az osztályozót érő harmadik helyen végzett, amelyen 2–1-re és 3–1-re alulmaradt a temesvári ACS Poli ellen. Az aradi együttes csak három évvel később, tavaly nyáron jutott fel a Liga 1-ben.

Az ügy erősen hasonlít arra, amiért a Steaua (jelenleg FCSB) tulajdonosát, Gigi Becalit 2013-ban három éves börtönbüntetésre ítélték, mert 2008-ban 1.7 millió eurót küldött az Universitatea Cluj csapatának, hogy az legyőzze a bukaresti klubbal a bajnoki címért versengő, szintén kolozsvári CFR-t.

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

Ismét klubot válthat a Puskás-díjas magyar csatár

Légiósok
2026.01.05. 15:06

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41
Ezek is érdekelhetik