Genk: belga csatár, szenegáli és argentin védő is érkezett Tőzsérékhez

2011.08.31. 07:12
Címkék
Mozgalmas napokat él meg a belga bajnok Genk. A Tőzsér Dánielt, Köteles Lászlót és Tóth Balázst is foglalkoztató klub vezetői tegnap közölték, hogy Mario Been lesz az ősszel a Bajnokok Ligájában is szereplő csapat vezetőedzője, majd három új futballista érkezését is bejelentették.

A Genknél tegnap írta alá négyéves szerződését a 20 éves kongói-belga csatár, Christian Benteke, akiről már korábban megszületett az egyezség a Standarddal. A bajnokcsapat vezetői további két játékos érkezését jelentették be.

A 27 éves szenegáli válogatott védő, Mohamed Sarr korábban öt évig ugyancsak a Standardnál futballozott, az elmúlt szezont pedig a spanyol élvonaltól búcsúzó Hérculesnél töltötte. Sarr egy plusz egyéves szerződést kötött a Genkkel.

A 23 éves argentin védő, Abel Masuero négy évre írt alá, ő hazájából, a Gimnasia La Platától érkezett, a hírek szerint egy millió dollárét.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor a negyeddöntőben búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
11 perce

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
11 perce

Skribek Alen győztes gólt szerzett a Neftciben – videó

Légiósok
16 perce

Újra teljes a mezőny – Sao Pauló-i Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
22 perce

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
26 perce

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
31 perce

Junior Davis-kupa: győzelem a helyosztón

Utánpótlássport
48 perce

Új európai kezdet, fél szemmel már Los Angelesre tekintve

Kosárlabda
51 perce