Átigazolás: Mané C. Ronaldo csapattársa lesz Szaúd-Arábiában – hivatalos

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.08.01. 20:00
null
Mané az Al-Naszrban folytatja
A szaúdi Al-Naszr labdarúgócsapata bejelentette, hogy átigazolta a Bayern Münchentől távozó Sadio Manét.

A 31 éves szenegáli csatár valószínű távozásáról már hetek óta írtak a német lapok, s ő először hétfőn erősítette meg az információt.

„Fáj, hogy búcsút kell intenem a Bayernnek – nyilatkozta a Sky televíziónak Mané. – Másfajta véget képzeltem el a müncheni karrieremnek. Úgy érzem, tudtam volna segíteni a csapatnak az új idényben, és ezt bizonyítani is akartam, de így alakult. Ennek ellenére a klubnak és szurkolóinak is a legjobbakat kívánom.”

A hírek szerint már hétfőn átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton a korábban Cristiano Ronaldót,Seko Fofanát, Marcelo Brozovicot és Alex Tellest is megszerző Al-Naszrnál, amely hivatalosan kedden jelentette be az érkezését.

Az afrikai játékos tavaly nyáron 32 millió euróért – plusz bónuszokért – szerződött a Liverpooltól Münchenbe, ahol nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, az idény vége felé már a kezdőcsapatban is elveszítette a helyét. Harmincnyolc tétmeccsen 12 gólt szerzett.

Müncheni időszakának mélypontja az volt, amikor a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő után az öltözőben összetűzésbe keveredett Leroy Sanéval, akinek az arcába ütött.

A Bayernt irányító Thomas Tuchel elismerte, szomorú amiatt, hogy Mané nem tudta igazán megmutatni Münchenben, mire képes.

„Hosszan megöleltük egymást, miközben mindketten mosolyogtunk, és kölcsönösen biztosítottuk róla a másikat, hogy jó viszonyban maradunk. Ez nem személyes lépés a részéről, teljesen megértem, hogy fáj neki a távozás. Szintén nem örülök annak, ha ilyen történik. Nem aknáztuk ki a benne rejlő potenciált, ami az én feladatom lett volna. Szóval ez egy szomorú pillanat, de ebben a helyzetben ez volt a legjobb megoldás” – mondta Tuchel a müncheniek szingapúri turnéján Mané távozásáról.

Mané 2027-ig írt alá az Al-Naszrhoz, és a hírek szerint 40 millió eurót fizettek érte a szaúdiak a Bayernnek. A szenegáli játékos megduplázhatja az eddigi fizetését új állomáshelyén, 20 millió helyett 40 millió euróra számíthat évente.

Mint korábbi háttércikkünkben rámutattunk, a PIF (Public Investment Fund – Szaúd-Arábia szuverén vagyonalapja) június elején a dzsiddai Al-Ahlit és Al-Ittihadot, valamint a rijádi Al-Naszrt és Al-Hilalt is birtokba vette. A mesterségesen, versenyellenes eszközzel létrehozott helyzet célja, hogy a szaúdi liga ne fulladjon olyan egyeduralomba, mint a Ligue 1, amelynek klubjai pénzügyileg jócskán lemaradtak a PSG-től, ezért hamar túladnak legjobb játékosaikon, ezáltal az európai sorozatokból való korai kiesés miatt egyre gyengébbé válik a bajnokság.

Az Al-Naszr már dalt is szerzett új játékosáról

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik