Óvatosan a kritikával!

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék
Mint arról beszámoltunk, a Sport Tv lehet a magyar futballbajnokság televíziós közvetítési jogáért folytatott versenyfutás győztese. Csakhogy nem árt vigyázni, hiszen a jogtulajdonos beleszólhat a riporter munkájába.

Eddig a magyar labdarúgó-bajnokság közvetítési joga százmillió forintnál nem ért sokkal többet. Idén új szerződés köttetik, és egy új belépő, a Digi Tv meghökkentő ajánlattal rukkolt ki: évi hétszázmillió forint és még az utánpótlásra költendő százmillió volt az ajánlat, ez három évre csaknem két és fél milliárd forintot jelen a magyar labdarúgásnak. A Sport Tv, amely eddig szerződésben állt az MLSZ-szel, opciós joggal rendelkezett, ami azt jelentette: ha a csatornát üzemeltető Chello Central Europe Műsorszolgáltató Zrt. hajlandó annyit fizetni, amennyit „kihívója”, övé a jog.

Mint vasárnapi számunkban írtuk: hajlandó.

„Magam is megkaptam a Sport Tv hivatalos értesítését, amelyben az áll: a Chello Central Europe Műsorszolgáltató Zrt. elfogadta azokat a feltételeket, amelyek révén közvetíthet – mondta George F. Hemingway, az idén százesztendős Bp. Honvéd tulajdonosa. – Most tanulmányozzuk a papírokat, a jogászok is átnézik, és ismert, a csütörtöki MLSZ-elnökségi ülés mondja ki a végső szót.”

A kispesti klubtulajdonos szerint a Digi Tv és a Sport Tv egyaránt korrekt üzleti partnernek tűnik, és mindkét cég magas színvonalon képes közvetíteni a magyar bajnoki mérkőzéseket.

Apropó, ki lesz a kommentátor? Elterjedt ugyanis, hogy a klubvezetőknek joguk lesz megválasztani a riportert – eddig úgy gondoltuk, hogy ez kizárólag a találkozókat közvetítő csatorna feladata…

„Gyorsan tisztázzunk valamit: az igazság kimondása, leírása nem lehet és nem is lesz probléma – mondta George F. Hemingway lapunk kérdésére. – Soha életemben nem mondtam olyat, hogy egy rossz mérkőzésről nem lehet azt írni, hogy rossz. De olyan érzésem van, ha jó magyar meccset látunk, már nem szívesen írják le, hogy márpedig ez jó volt. Aki az igazságot mondja, azzal nincs baj, de aki azért ül a mikrofon mögé, hogy ócsároljon, aljas, hazug módon becsmérelje a futballt, ezzel rontsa a mi üzletünket, azt nem tűrjük. Ragaszkodunk azon jogunkhoz, hogy felléphessünk ellenségeinkkel szemben. A minap is néztem a televíziót, egy humoristának mondott úr hosszasan poénkodott a magyar futballon, amelybe néhányan rengeteg pénzt ölnek, hogy életben maradjon. Kérem, ilyen nem fordulhat elő!”

Természetesen megkerestük a Sport Tv főszerkesztőjét. Máté Pál a Nemzeti Sportnak azt mondta: addig nem akar kommentálni semmiféle hírt a következő három év közvetítéseivel kapcsolatban, amíg el nem dől, ki kapja a lehetőséget. A jelenség egyébiránt nem új: 2004-ben az akkori kapitány, Lothar Matthäus kifogásolta, hogy elődje, az akkor szakkommentátor Verebes József kritizálta a zágrábi vb-selejtezőn a horvátoktól sima 3–0-s vereséget szenvedő magyar válogatottat. Az RTL Klub magyaros lojalitással el is köszönt Verebes Józseftől, és a csatornánál senkit sem zavart a következő 0–3, immár Stockholmban. A napokban pedig egy dél-afrikai riporter vesztette el az állását csípős nyelve miatt…

Legfrissebb hírek

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
8 perce

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
8 perce

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
25 perce

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
46 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
1 órája

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
1 órája

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
1 órája

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik