Végveszélyben

Ha minden igaz, mikor e sorokat böngészi a kedves olvasó, a Siófok megkezdte a felkészülést az NB II Nyugati csoportjának 2009–2010-es szezonjára. Félő, hogy teljes bizonytalanságban. Nemes Ferenc – amúgy MLSZ-alelnök – nem tagadja, túladna üzletrészén, de vevőt alig talál, a klub reklámértéke igen csekély, az önkormányzat képtelen komolyabb összeget a profi futballba pumpálni (nem is feladata), így a játékosokban erős kétségek munkálnak: mi lesz velünk? Reménykedünk, hogy nem tűnik el a magyar labdarúgás térképéről Siófok. Mint ahogy Akasztó, Csepel, Dunaújváros, Komló, Salgótarján, Sopron, Veszprém, Zugló futballja tűnt el (néhol szinte teljesen), míg keresi magát Békéscsaba, Vác és még szívfájdítóan sokan. Főleg Szeged. Ahol a SZEAC, a SZEOL AK, a Szegedi Dózsa, a SZVSE és a Délép SC révén már a városi rangadók is vérre mentek. Ahol a legutóbbi, 1999 őszén félbehagyott bajnokság rajtján összeverődött 14 ezer ember (ma egy fordulóban alig van ennyi, nyolc találkozón…), ott kell legyen szurkolói háttere a futballnak – mégis haldoklik. Most a Siófokért aggódunk. Ahol annak idején a sajtópáholyból lenyűgöző látványt nyújtott a zsúfolt stadion (nem véletlenül, az első forduló augusztusi hőségében rendre a Ferencváros érkezett a városba), mégis aggódtunk, mert fentről látszott, ahogy hömpölyög a tömeg az utcán, a pénztárak előtt, noha bent már talpalatnyi hely sem akadt. Ahol annak idején nem volt még villanyvilágítás, és a kánikulában lejátszott meccs után a futballisták mezben, nadrágban, sportszár alá rejtett sípcsontvédőben, stoplisban beálltak a zuhany alá… Itt volt a Ligakupa fináléja, itt lesz a Szuperkupa döntője. Rendezőként Siófok még megfelel a magyar futballban, remélem, lesz, lehet még belőle főszereplő…