Anglia örökre elvarázsol

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.06.29. 23:11
Címkék
Jóformán az összes magyar klub megkereste a nyáron, Laczkó Zsolt azonban külföldre készül: a Vasas tavaszi legjobbjának hétfőn mért egészségügyi adatai is azt támasztják alá, hogy a görögországi és angliai próbálkozás után ismét megérett a légióskodásra. A középpályás persze akkor sem törik össze, ha Angyalföldön folytatja – az ötödik fordulóbeli ellenfél motiválhatja. Vasas–Fradi szerepel a programban…

Nem csalódott, hogy hétfőn a Vasas vizsgáltatta az egészségi állapotát?Nem csalódott, hogy hétfőn a Vasas vizsgáltatta az egészségi állapotát?

Tudom, azért kérdezi, mert a szerződéskötés előtt álló labdarúgót új klubja általában orvosi felmérésre kötelezi a papírok aláírását megelőzően, én pedig Magyarországon kezdem el a felkészülést – mondta Laczkó Zsolt.

Holott az adatok arról tanúskodnak: külföldön is megállná a helyét.

Nekem is ezt mondta a felmérést végző szakember. Terheléses vizsgálat volt, futószalagon kellett dolgozni, percenként gyorsult a tempó, és közben a műszerek különféle élettani adatokat rögzítettek. Úgy tűnik, jó erőállapotban vagyok, átlagon felüli teljesítményt produkáltam.

Akkor mi tartja itthon?

Szerződés köt a Vasashoz, ugyanakkor június végén még nem lehet kijelenteni, hogy nem sikerül légiósnak állnom. Jóllehet az európai klubok aktivizálták már magukat az átigazolási piacon, a nagyüzem a következő hónapban kezdődik.

Önt jóformán már most örömmel átigazolná az összes magyar élcsapat…

A futballista számára pozitív visszajelzés, ha ennyi egyesületnél szívesen látnák: azt bizonyítja, hogy jó úton jár, de engem most a külföldi lehetőségek izgatnak. Persze nem ezzel kelek reggelente, ám tudom, hogy menedzserem, Filipovics Vladan buzgón dolgozik a háttérben, és olykor tájékoztat is a fejleményekről. Jelenleg német és holland esélyről hallani, illetve két délszláv ország bajnoka is érdeklődik.

Mely futballkultúrájú ország együttese lenne a vágya?

Kipróbáltam a görög bajnokságot, és az angol Championshipben is játszottam. Azt hiszem, ha valaki belekóstol a brit labdarúgás légkörébe, örökre rabul ejti… A légióskodás két különböző stílust ismertetett meg velem, és azt mondom: mind a latin, mind a hagyományos angol futball tetszik. Más kérdés, hogy nem volt szerencsém. Külföldön a középpályást a statisztika alapján minősítik: gólok és gólpasszok nél­kül nincs maradás.

Ennek ellentmond, hogy kevés pontot szerzett – egy gólt fejelt, és hármat készített elő –, mégis a Vasas legjobbja volt az előző idényben.

Érdekes szezonon vagyok túl, több poszton is bevetettek, de még mielőtt rákérdezne, elárulom, nem volt terhes számomra, hogy többször balhátvédként léptem pályára. A bal oldalon minden poszton otthonosan érzem magam. Közhelynek hangzik, de engem tényleg nem a saját produkcióm motivál, ha a csapat rosszul szerepel, teljesen letört leszek. Képzelheti, milyen a hangulatom, ha miattam kerül nehéz helyzetbe az együttes.

Mondjuk egy kiállítás?

Vagy éppen kettő… Sohasem kaptam piros lapot a tavaszt megelőzően, erre az MTK otthonában az első félidő derekán már mehettem az öltözőbe. Teljesen leblokkolt az eset. Ültem, és kérdeztem magamtól: normális vagyok én? Az Újpest ellen is a saját butaságomnak köszönhettem a kiállítást, feldobtam magam, amiért joggal járt a második sárga. Ugyanakkor felemelem a hangom a hazai bíráskodás kapcsán, furcsa stílust képviselnek a magyar játékvezetők, nem érzem azt a segítő szándékot, a futball előremozdítására való törekedést, amit mindegyik külföldi állomáshelyemen tapasztaltam.

Egy újabb érv a távozás mellett?

Megszerettem a Vasast, gyorsan befogadtak, bízom benne, hogy rendeződik a klub helyzete, és az előző év őszéhez hasonló célokért küzdhet az együttes. Nem titkolom, szeretnék újra külföldre kerülni, de akkor sem török össze, ha Magyarországon, Angyalföldön folytatom.

Tudja, kit fogad a Vasas az ötödik fordulóban?

Tudom, hogyne tudnám, és megígérem, ha maradok, elmondom majd, milyen érzésekkel várom a Fradi elleni meccset.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
7 perce

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
20 perce

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
43 perce

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
1 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
1 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
1 órája

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
1 órája

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik