A kazah ellenfél nem adja ki magát

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.06.26. 23:36
Címkék
Mint ismert, a kazah Irtis Pavlodar lesz a Haladás ellenfele az Európa-liga első körében. Csertői Aurél az előírások ellenére nem kapott felvételt az ellenféltől, míg Kenesei Krisztián nem túl boldog amiatt, hogy a visszavágó előtt kilencórás repülőút vár a szombathelyiekre.

UEFA-előírás, hogy a nemzetközi kupákban az összesorsolt csapatoknak kötelességük DVD-felvételt küldeniük a riválisnak néhány mérkőzésről. Persze a legtöbb helyen megy a sakkozás: van, aki a legkevésbé sikerült bajnoki találkozóját adja postára, hátha lebecsülik, más a legpazarabb előadását mutatja meg abban a reményben, hogy kellően megijeszti a leendő ellenfelet.

Nos, az Irtis Pavlodar a jelek szerint harmadik utat választott…

„Eddig egyetlen felvételt sem kaptam, és úgy értesültem, nem is számíthatunk rá – mondta Csertői Aurél, a Haladás vezetőedzője, aki csütörtökön átvehette az MLSZ Telkiben felépült edzőcentrumában az Év edzője kitüntetést. – Szóval most úgymond vakon kell felkészülnünk a kupamérkőzésre.”

A szakember szerint azonban ez nem jelenthet akadályt. Csertői Aurél ugyanis lapunk kérdésére azt mondta, arra készülnek, hogy saját futballjukat játsszák, természetesen a lehető legjobban.

„A bajnokság végén magától értetődően pihenőt adtunk a labdarúgóknak – folytatta a vezetőedző. – Ám a kikapcsolódás ezúttal a nemzetközi kupa miatt nem lehetett igazán hosszú, hiszen a kazah csapattal több mint három héttel a következő bajnokság kezdete előtt találkozunk. Az idősebb futballisták csak hétfőn kezdték el a munkát. Nagyon hosszú lesz így a szezonunk, és arra is figyelnünk kell, hogy ennek ne legyen hatása mondjuk októberben, novemberben.”

Csertői Aurél azt mondta, három játékost szívesen látna a Haladásban, de nevekkel egyelőre nem kívánt szolgálni. Hozzátette, a kiszemeltek amúgy sem játszhatnának a pavlodari csapat ellen, hiszen a nevezést már korábban le kellett adni. De ha továbbjutna a vasi gárda, már pályára léphetnének az erősítésnek szánt labdarúgók a svéd Elfsborg ellen.

Kenesei Krisztián, a csapat meghatározó tagja azok közé tartozik, akik 22-én kapcsolódtak be a munkába. Arra a kérdésre, miként lehet a teljesen ismeretlen ellenféllel szemben felkészülni, a 32 éves, 29-szeres válogatott támadó nemes egyszerűséggel azt felelte: „Jókedvűen…”

„Valóban nem volt hosszú a vakáció, és másfél hetet készülünk a kupamérkőzésre – mondta a csatár. – Ez nyilvánvalóan nem sok, de nagyon bízom benne, arra elegendő, hogy sikerrel vegyük az akadályt. Mondani sem kell, az igazi az lenne, ha olyan eredményt tudnánk elérni Szombathelyen, hogy a visszavágónak már ne legyen valódi tétje.”

Kenesei Krisztián is úgy véli: javulnia kell a csapatnak csütörtökig, de ez ennyi edzéssel a hátuk mögött nem is meglepő. A Haladás szerdán 4–1-re kikapott a ukrán Karpati Lvivtől, de a csatár szerint ettől nem kell kétségbeesni: az elején kimondottan jól játszott a zöld-fehér csapat, vezetést szerzett, aztán „...kiderült, hogy még csak most kezdtük el a tréningeket”.

„Amikor meghallottuk, kivel kerültünk össze, rögtön arra gondoltunk: a lehető legmesszebb kell utaznunk – mondta Kenesei Krisztián. – Kilenc óra repülőn, nem is tudom, az utazás vagy maga a mérkőzés lesz-e fárasztóbb… Azt azonban örömmel látom, hogy a városban már nagyon készülnek a srácok, várják a kezdő sípszót, így minden bizonnyal ragyogó légkörben léphetünk pályára.”

Megkerestük a budapesti Kapy utcában székelő kazah nagykövetséget, ahol megtudtuk: már tájékoztatták a szombathelyi együttest a vízumszerzés feltételeiről, és a követségen úgy értesültek, nem Pavlodarban, hanem Karagandiban lesz a visszavágó, ott, ahol egy évvel ezelőtt a DVSC-TEVA játszott UEFA-kupa-selejtezőt.

Legfrissebb hírek

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
2 perce

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
45 perce

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
1 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
1 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
6 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
9 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
11 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
12 órája
Ezek is érdekelhetik