Ahol jelen idő a múlt

Eldőlt: a Manchester United alul­maradt a Barcelonával szemben.

Ezt a vereséget azonban valószínűleg zokszó nélkül elismernék az angol szurkolók, ha cserébe csapatuk szerdán a Bajnokok Ligája döntőjében győzné le a katalánokat – a kudarc ugyanis csak a Sport+Markt februárban végzett felmérésén érte az egyesületet. A sportüzleti kérdésekkel foglalkozó német cég a labdarúgóklubok népszerűségére volt kíváncsi Európában, és a közvélemény-kutatáson a Barcelona végzett az élen 44.2 millió szimpatizánssal, megelőzve a 41 milliós hátországot maga mögött tudó Real Madridot és a 37.6 millió futballbarát által támogatott Manchester Unitedet.

De legyünk nagyvonalúak, néhány millió drukker ide vagy oda, mondjuk ki: a római Stadio Olimpicóban papíron is a földrész legtöbb lakóját megmozgató ütközet következik. (A Real Madrid–Barcelona finálé a spanyol „belterjesség” miatt alighanem kisebb érdeklődésre tartana számot.) Lapunkban az udvariasság szabályai szerint először a „kisebbre”, a vetélytársához képest a Sport+Marktnál több mint hatmilliós hátrányban lévő Manchester Unitedre fókuszálunk, és arra, hogy az a bizonyos 37.6 millió futballkedvelő miért látja vörösben a világot.

Az 1878-ban alapított angol egyesület hírnevét nehéz egy tényezőre visszavezetni, a sokak számára vonzó imázs több fontos elemből épül fel. Az alapot alighanem a több mint százhúsz éves múlt jelenti, a temérdek korszakos egyéniséggel Bobby Charltontól De-nis Law-n keresztül George Bestig, no meg a megszámlálhatatlan (na jó, némi fáradsággal megszámlálható: 56) trófeával. Angliában a patinás, régi klubokat amúgy is gyakran körüllengi egyfajta tiszteletteljes nosztalgia, ám amíg például a Preston North Endnél a múlt mára a dicsőség szinte kizárólagos forrásává vált, a Manchester United névhez az évtizedek során hozzátapadt az „állandó minőség” jelentés is. Mégiscsak szebb úgy emlékezni a régmúlt fényes pillanataira, ha a csapat közben egymás után nyeri az újabb és újabb angol bajnoki címeket, és kis túlzással nem rendeznek BL-döntőt nélküle...

Az állandóság mint vezérfonal egyébként a klub politikáját is meghatározza, a játékoskeret máshol ma már három-négy évente tapasztalható cserélődése itt még nem dívik, a váz többé-kevésbé érintetlen marad. Ám a manchesteri „időfelfogás” sajátosságát alighanem Sir Alex Ferguson menedzser példája mutatja a legékesebben: ahol az edző huszonhárom éven keresztül zavartalanul dolgozhat, a kapkodást valószínűleg hírből sem ismerik. S hogy mennyire nem általános ez a hozzáállás, bizonyítja a mai futballvilág néhány – sokkal tipikusabb – pályája, mint például a húszéves karrierje során 14-szer csapatot váltó Christian Vierié vagy a tizennégy idény alatt nyolc együttesben megforduló Nicolas Anelkáé. A változatlanságnak köszönhető az is, hogy a skót mester vöröses arca, csámcsogó rágózása és kispad melletti ugrálása ma már éppúgy hozzátartozik a Manchester United profiljához, mint a klubjelvény vagy a zsúfolásig telt Old Trafford látványa.

Persze ugyanezt elmondhatjuk néhány labdarúgóról is: Paul Scholes, Ryan Giggs vagy Gary Neville nevének már csak a puszta említése is előhív olyan másodlagos fogalmakat, mint manchesteri szimbólum, csapatvezér vagy klubikon. Bár az egyesületnél csupán négy éve szolgál, az említettekhez kora alapján hozzávehetjük még a 38 éves Edwin van der Sar kapust is, a rangidősök csoportja vele teljes. Kérdés azonban, hogyan éli meg az együttes a küszöbön álló nemzedékváltást. Giggs szerint fennakadás nélkül, a folyamat ugyanis már elkezdődött: „Minden adva van a sikeres folytatáshoz; ha Nevet, Scholesyt, Edwint és engem nem számítunk, a gárda kifejezetten fiatal.” És valóban, szinte a földből nőnek ki az ifjú tehetségek, Ferguson pedig a maga megfontolt és óvatos módján ugyan, de szépen lassan beépítgeti a csapatba a Rafaeleket, a Machedákat, a Welbeckeket.

Naivitás lenne azonban azt gondolni, hogy a már-már tökéletesen működő rendszer önmagát tartja fenn, hogy a minőségi tartalom csomagolás nélkül is könnyen eladható. Szükség van a klub mögött álló, a tulajdonos Glazer család által biztosított hatalmas tőkére és arra a rendkívül erős marketingmunkára is, amely a Manchester United-márkát világszerte oly népszerűvé teszi.

A BL-döntő közeledtével ugyanakkor nem árt hangsúlyozni: a díszdoboz ennél az együttesnél valódi értéket rejt.