A nyerő huszonegyből máris huszonkettő lett
Volt ünneplés?Volt ünneplés?
Csak szolid – válaszolta Kenesei Krisztián. – Autóval mentem, így nem ragadtathattam el magam, de amikor hazaértem Szombathelyre, néhányan felugrottak hozzánk, és hosszasan, jókedvűen beszélgettünk. De úgy gondolom, nem ez volt az idény utolsó összejövetele, olyan eredményt értünk el, amelyet illik emlékezetessé tenni.
Ahhoz képest, hogy a bentmaradást nevezték meg fő célként, rendesen túlteljesítették az elvárást.
Pedig elhiheti, mi is a realitást vettük figyelembe: az élcsapatokhoz képest a Haladásnál nincsenek kimagasló egyéniségek. Tény, Kuttor Attila, Tóth Péter, Molnár Balázs és jómagam élvonalbeli szereplése összesen az ezer lejátszott meccset is meghaladja, ám ez a társaság tényleg csapatként funkcionál kitűnően. Titkon persze bíztunk benne, hogy az élmezőnyben végezhetünk, ám elhinni csak a szezonhajrához közeledve mertük. Híven példázza ezt, hogy a kecskeméti vereségünk után viccesen mondtam a srácoknak: jó lenne, ha az idény végéig még huszonegy pontot gyűjtenénk – röhögtünk. Erre tessék, egy fordulóval a vége előtt huszonkettő az a huszonegy.
A bronzéremmel Európa-liga-szereplés is jár, amely amekkora öröm, annyi kellemetlenséget is okozhat, nem?
A nehézségekkel most még hadd ne rontsuk el a kedvünket. Való igaz, nem lesz könnyű felkészülni az őszre, és nem szabad, hogy abba a hibába essünk, hogy a kupaszereplés miatt elrontjuk a bajnoki szezonunkat. Rövid lesz a nyári pihenő, a baráti lábtenisz helyett tétmeccsekre kell készülni – ennyi. Ugyanakkor nem engedhetjük, hogy azon görcsöljünk egész nyáron, egy, két, három vagy négy kört megyünk a kupában. Az egész nemzetközi szereplést ajándékként kell felfogni – játékosnak, vezetőnek, szurkolónak egyaránt. Nekem aligha mutat újat a sorozat, de úgy vágok neki, hátha kisül valami jó belőle.
A külföldi szerződés reményében sokakat motivál a nemzetközi porond, önben van még ilyen ambíció?
Egyelőre a bronzérem megszerzését akarom feldolgozni: ez pályafutásom első harmadik helye, s legalább annyira kedves, mint mondjuk a zalaegerszegi arany. A legutóbb a ZTE-vel szerepeltem nemzetközi meccsen, és ugyan továbbra sem zárkóznék el a számomra kihívást jelentő lehetőségek elől, immár mérlegelnem kell. Harminckét éves vagyok, családom van, és a kisfiam imád Szombathelyen óvodába járni – ezért nem vagyok annyira mobilis, mint néhány évvel korábban. Meg az avellinói kaland sem múlt el nyomtalanul, hiába vágytam mindig Olaszországba, az ott tapasztaltak, a máig húzódó tartozási procedúra kissé eltántorított. De sohase mondd, hogy soha! Az anyagilag előnyös ajánlatot mindig meg kell fontolni, ugyanakkor a szakmai szempontok sem utolsók: ha Luís Figo helyére nézne ki az Inter, nehezen mondanék nemet… De a viccet félretéve: első körben győzzük le a ZTE-t a hét végén, és akkor elkezdődhet a fieszta – még ha ezúttal rövidre is kell szabnunk.
