A vég: játék a számokkal

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.04.11. 01:34
Címkék
Lehet számolgatni: kigyűjtöttük a férfibajnokság főszereplőinek hátralévő ellenfeleit a maradék három fordulóban. A pontvadászat legnagyobb erénye a szurkolók szemében a kiegyensúlyozottsága, azonban most olyan kusza a helyzet, hogy nagyon sok a variáció – főleg a középmezőnyben.

Elérkezett a végkifejlet ideje ka cifántos férfibajnokságunkban, amit mi sem jelez jobban, mint hogy végre egyenlő meccsszámmal állnak a csapatok a tabellán. Azaz nincs több halasztás, nincs több előrehozott mérkőzés, olyannyira, hogy az utolsó fordulóban már nemcsak egy napon, hanem egy időben is játsszák a találkozókat: április 18-án este hat órától. Jövő szombaton tehát háromnegyed nyolc tájban már meglesz a negyeddöntő párosítása – amely jelenleg még megtippelhetetlen.

Három fordulóval a zárás előtt ugyanis hatalmas a tolongás az alsó- és felsőházi rájátszás határvonalát képező nyolcadik hely környékén, a mostani kilencedik például még a harmadik helyezettet is befoghatja pontszámban, más kérdés, hogy az egymás elleni eredmények alapján nem előzhetik meg a szolnokiak a paksiakat, így utóbbiak már biztonságban tudhatják magukat. Ám a szombathelyi, a kecskeméti, a dombóvári, a zalaegerszegi, a soproni, valamint a már említett Tisza-parti együttes közül egy kiesik.

Majdnem mindegyik nagy múltú vidéki fellegvár, ahol tragédiaként élnék meg, ha lecsúsznának a bajnoki címért folyó csatározások lehetőségéről, amely a honi kosárlabdázás legjava, legizgalmasabb időszaka. Ha valamiben, ebben teljes az egyetértés a sportág összes szereplője között. Hogy a legjobb nyolcban ott kell lenni, mert az ottani egyenes kieséses versengés a csúcs, amelyért egész évben érdemes dolgozni vagy akár óvni, perlekedni is, mert sajnos erre is akadt példa.

Arra viszont már viszonylag rég, hogy Zalaegerszeg férficsapata öt meccset nyerjen egymás után, mint most. Az 1988-as, 1990-es és 1992-es bajnok ezzel az NB I A-csoportja legjobb formában lévő csapatának mondhatja magát, mert ilyen hosszú győzelmi sorozattal senki sem büszkélkedhet jelenleg a 13 másik gárda közül. Pedig a Zalakerámia-ZTE KK nemrég még kilenc győzelemmel és kilenc vereséggel csupán kilencedik volt – aztán március 14-én Dombóváron megkezdődött a nagy sorozat.

„Két győzelem már elég kell, hogy legyen a legjobb nyolc közé jutáshoz, ha pedig megnyernénk mind a három hátralévő meccsünket, ott lehetünk a legjobb négy csapatban is – fejtegette a felsőházi rájátszásba való bekerülés és a nagy sorozat folytatásának lehetőségét Völgyi Péter, a kék-fehérek vezetőedzője. – Bő egy hét alatt eldől a sorsunk, és nagyon bízom benne, hogy nem szúrjuk el az alapszakasz hajráját. Valamelyest megkönnyíti a helyzetemet, hogy visszatért a csapatomba a legfontosabb láncszem, Calvin Watson.”

No igen, a sokáig sérült légiós 18.1-es pontátlagával a csapat legeredményesebb játékosa. Érdekesség, hogy épp a Kecskemét ellen dőlt ki a sorból január 10-én fáradásos lábközépcsonttörés miatt, amellyel szemben most jött el a visszavágó ideje: szombaton élet-halál harcot vív egymással a két társulat fél héttől Zalaegerszegen. Az egyelőre egyaránt öt légióst foglalkoztató gárdák összecsapása sorsdöntő lehet – csakhogy igaz ez még a forduló minimum két másik találkozójára is.

A hátralévő két játéknapból pedig már majdnem mindegyik meccsre – legalább az egyik csapat szempontjából.

Legfrissebb hírek

Gercsák Szabina kikapott a negyeddöntőben, vigaszágas a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
16 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
34 perce

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
35 perce

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
36 perce

Tenisz: továbbjutott Marozsán Halléban

Tenisz
1 órája

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kosár: Vedran Bosnic a Szolnoki Olajbányász új vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, a klub határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik