Szetthátrányból nyert

K. G.K. G.
2009.03.28. 01:04
Címkék

Folyamatosan javuló szer vájának köszönhetően az elvesztett első játszma után fordítani tudott Szávay Ágnes a 4.5 millió dollár összdíjazású miami torna második fordulójában a világranglista-50. Francesca Schiavone ellen, így bejutott a harmadik körbe.

Jól kezdett a 25. helyen kiemelt magyar játékos, hiszen rögtön elvette ellenfele adogatását, és 2:0-s vezetést szerzett. Ezt követően romlottak a szervái, az olasz pedig zsinórban hat játékot nyerve szinte pillanatok alatt besöpörte az első szettet. A folytatásban Szávay megint azonnal brékelt, és bár 5:2-es vezetés után némileg megingott (első szervái nem igazán jöttek be, így az olasz csökkentette brékhátrányát), kiegyenlítette az állást. A harmadik játszma megint 2:0-s Szávay-vezetéssel indult, és amilyen rosszul szervált ekkor az olasz játékos, annyira bejöttek a magyar lány első adogatásai. Bár a találkozó végén Schiavone négy mérkőzéslabdát hárított, Szávay végül viszonylag magabiztosan nyerte meg a mérkőzést, és a következő fordulóban az Ana Ivanovics–Marija Koritceva meccs győztesével játszik.

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
26 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
30 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája