Hiábavaló volt a fölény

Vágólapra másolva!
2009.03.28. 01:04
Címkék

Győzelmi reménnyel lépett pályára a magyar U20-as válogatott Szlovákia ellen, az Alpok–Adria-kupa hatodik körében. Wilco van Buuren nem volt Pápán, mivel a szövetségi edző az U17-es Európa-bajnoki selejtezőn szereplő válogatottal Szombathelyen tartózkodott, így a nemzeti együttest az utánpótlás-válogatottakat felkészítő szakmai stáb két tagja, ifjabb Albert Flórián és Szapor Gábor irányította. Már a kezdés után a magyarok akarata érvényesült, ám a meggyőző fölény ellenére a vendégek kapujára kevés veszélyt jelentettek Koman Vladimirék, a szlovákok ugyanis szervezetten, jól védekeztek. Fordulás után még nyomasztóbbá vált a magyar fölény, a szlovákok még a tizenhatosunkig is alig-alig jutottak el. A válogatott legközelebb kedden 15 órától Horvátország ellen lép pályára Siófokon.

Legfrissebb hírek

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
2 perce

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
31 perce

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
35 perce

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
1 órája

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
1 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
2 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik