A WADA éveken át egyet jelentett Dick Pound nevével. A szervezet megálmodója, létrehozója maga is sportoló volt, a római olimpián gyorsúszásban hatodik, a kanadai váltó tagjaként negyedik helyezést szerzett. Csupán 36 éves volt, amikor 1978-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba választották, ahol a kezdetektől fogva rendkívüli szerepet játszott. Az adóügyekre szakosodott ügyvédnek oroszlánrésze volt abban, hogy a játékok közvetítési jogából temérdek pénz áramlott a NOB kasszájába, ugyanakkor elszántan küzdött a szervezetben fellelhető korrupció ellen. A doppingolással kapcsolatos első mellbevágó élménye Ben Johnson ügye lehetett, amikor a szöuli olimpián honfitársai őt kérték meg arra, hogy a lebukott vágtázót védje. Johnson neki is azt állította, hogy ártatlan, ám a bizonyítékok ellene szóltak. Pound úgy vélte, s ennek később hangot is adott, hogy az amerikai Carl Lewis sem kaphatta volna meg az aranyérmet, mert tudomása szerint korábban, a nyár folyamán lebukott egy hazai doppingvizsgálaton. Szokásán később sem változtatott, sorozatban vádolta meg a legnevesebb versenyzőket doppingolással, s meggyőződése, hogy az élsportolók nagyobbik része tiltott szert használ. Kíméletlen harcot kezdett a doppingolás ellen, és sikerült elérnie, hogy a NOB létrehozza a WADA-t, ám eközben rengeteg ellenséget szerzett. Ma már sokan azok közül sem támogatják, akik egyébként egyetértenek céljaival, s kénytelen volt távozni az általa létrehozott szervezet éléről is. Nem csoda, ma a WADA-t már a tiszta sportolók is szitokszóként emlegetik, és tevékenységét többen az ötvenes évek Amerikájának kommunistaüldöző McCarthy-bizottságáéhoz hasonlítják.