Grosics Gyula boldogsága

Z. A.Z. A.
2008.10.19. 02:02
Címkék

November 11-től az Aranycsapat legendás kapusa, Grosics Gyula nevét viseli az újbudai sportiskola. Jankó István önkormányzati képviselő javaslatát a kerületi képviselőtestület egyhangúlag, 32 igen szavazattal támogatta. A 86szoros válogatott pályafutása jól ismert, így csak a legfontosabb állomásokat említjük: 390 mérkőzésen lépett pályára a magyar élvonalban, háromszor volt bajnok, három világbajnokságon szerepelt, védett az évszázad mérkőzésének nevezett londoni 6:3-on, tagja volt az 1952-ben Helsinkiben olimpiai aranyérmet nyerő magyar együttesnek, vele kezdődött az 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerző válogatott összeállítása… Mindezek után érthető, hogy a képviselő-testület indoklása szerint Grosics Gyula példaképe lehet a diákoknak, aki életével, pályafutásával megmutatta, hogy nehéz körülmények között is sikeres lehet valaki. A 82 esztendős legenda amúgy a XI. kerület díszpolgára.

„Péntek délelőtt hívtak az önkormányzattól a hírrel, és be kell vallanom, a meghatódottságtól szólni sem bírtam – mondta Grosics Gyula. – Igaz, hogy ezerkilencszázötventől a tizenegyedik kerületben lakom, mégis váratlanul ért a bejelentés, amely hatalmas megtiszteltetés. Az elismerés olyan együttesnek szól, amelynek – szerencsés ember lévén – tagja lehettem: a legendás Aranycsapatnak... Ilyenkor mindig a társaimra gondolok, hiszen nélkülük aligha lehettem volna az, aki. Két héttel ezelőtt a Széchenyi Társaság díját kaptam, most pedig az iskola veszi fel a nevemet. Tavaly augusztustól decemberig három infarktusom volt, ebben az évben a tüdőmmel akadtak gondjaim, és amennyire megvisel lelkileg a betegség, az elismerések annyira segítik a felépülésemet.”

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
25 perce

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
37 perce

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
38 perce

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
49 perce

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
1 órája

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
1 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
1 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
1 órája