Ez ám a jubileumi kihívás!

2008.10.03. 01:22
Címkék
Sisa Tibor lett a menesztett Vágó Attila helyett a DVTK vezetőedzője. A 47 esztendős szakember legfőbb feladata, hogy a következő bajnokságban, a diósgyőri klub alapításának századik évfordulóján már hírnevéhez méltó módon szerepeljen, és a nemzetközi kupaindulást is kiharcolja.

Noha szerdára ígérték, csütörtök kora estig kellett várni, hogy kiderüljön, ki a Diósgyőr új vezetőedzője. A nagy meglepetés elmaradt, bejött az NS tippje: a múlt héten menesztett Vágó Attila helyére a korábbi szövetségi edzőt, Sisa Tibort nevezték ki a piros-fehér csapat élére. Az U19es válogatottal Eb-bronzot nyerő 47 esztendős szakember 2011 nyaráig írt alá a miskolciakhoz.

„Szerdán tárgyaltunk először Sisa Tiborral, másnap pedig megkötöttük a szerződést – avatott be a részletekbe Dlusztus Imre, a DVTK ügyvezető igazgatója. – Biztos vagyok benne, hogy a lehető legmegfelelőbb embert választottuk céljaink elérése érdekében.”

De milyen céljai is lehetnek egy csapatnak, amely kilenc forduló alatt csupán nyolc pontot szerzett a Soproni Ligában, a Magyar Kupa-sorozatban pedig már elvérzett az alacsonyabb osztályú Makó ellen (0–1)?

„Most elsősorban arra törekszünk, hogy az együttes stabil tagja legyen az élvonalnak” – válaszolt az ügyvezető.

Baranyi Sándor, a DVTK tulajdonosa viszont már távolabbra tekint: „Az őszi idény november tizenötödikén ér véget, és még a téli felkészülés előtt újra leülünk egyeztetni a vezetőedzővel. Azért tartom ezt fontosnak, hogy a játékoskeretet már az új szakember igényei szerint alakítsuk ki. A szezon előtt megfogalmazott célok továbbra is tarthatók, vagyis képesnek érzem a csapatot arra, hogy a bajnokság befejeztével az első nyolc között végezzen. Úgy gondolom, ebben Sisa Tibor is egyetért velem.”

Ami viszont a következő, 2009–2010-es idényt illeti: alapításának századik évfordulóján a klub hírnevéhez méltó szereplést várnak a vezetők. Ahogy Dlusztus Imre fogalmazott: „Akkor már tényleg jól kell szerepelnie a csapatnak. Hogy ez mit jelent? Legjobb esetben – hangsúlyozom: esetleg! – nemzetközi kupaindulást érő eredményt kell felmutatnunk.”

Múlt héten, a Fehérvár elleni bajnokin (0–1) megbízott edzőként tevékenykedő Benczés Miklós továbbra is a szakmai stáb tagja marad, és pályaedzőként segíti Sisa Tibor munkáját, előtte azonban még egy erőpróba vár a fiatal szakemberre. Mivel Sisa Tibor csak hétfőn áll munkába („Azt mondta: sűrű hét van mögötte, elfáradt…” – adott magyarázatot a távolmaradásra Dlusztus Imre), a szombati, Nyíregyháza otthonában esedékes mérkőzésen még Benczés Miklós irányítja a csapatot.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
7 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
7 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
30 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
31 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája