Aranynapok a bolgár tengerparton

2008.09.25. 23:48
Címkék

Nem sok aranyat hagytak a magyar öttusázók más nemzet fiainak a bolgár tengerparton. Az albenai, négy számból álló ifjúsági világbajnokságon (ebben a korosztályban lovasversenyt nem rendeznek) a fiúk egyéni viadalában Demeter Bence győzött, öccsével, Gergellyel pedig tagja volt a csapat-, majd a váltóaranyat is begyűjtő gárdának. Édesapjuk útját járják: Demeter József 1987-ben egyéni Európa-bajnok lett öttusában.

Milyen út vezetett az aranyig?

Százhetvenhat körrel zártam a lövészetet, nálam ez nem rossz – mondta az ifjú világbajnok. – Az úszás nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, két percen belül akartam célba érni. A kilencedik helyen álltam, de éreztem, az arany meglehet még. Másnap a vívás nem ment az elején, aztán a közepén sem, de a végén tizenkét asszót nyertem sorozatban, és nagyot léptem előre. Összetettbeli ötödikként harminckét másodperces hátrányból indultam az angol Cooke-kal szemben a záró számban. De tudtam, nem jó futó, a júliusi kontinensviadalon negyven másodpercet vertem rá. Kétezer-ötszáz méternél megfogtam, de jött velem, sőt vissza is vette a vezetést. Az utolsó ötven méterig együtt futottunk, végül lehajráztam. Milyen körülmények vártak rátok Bulgáriában? Az idő szép volt, tizenöthúsz fok, néha kisütött a nap. Az úszást egy szálloda medencéjében tartották meg. A futópálya a városban volt, füvesbetonos részen, kisebb emelkedőkkel, házak, szállodák között. Nekem tetszett.

Nagy ünneplés volt?

A családdal ünnepeltünk. Apukám is kint volt velünk, ő a testvérem vívóedzője.

És a sportág első Európa-bajnoka. Ő akarta, hogy öttusázó legyél, vagy te?

Segített a döntésben. Nagyon fiatalon elkezdtem, de annyira nem érdekelt, tizenkét-tizenhárom évesen abbahagytam, és átnyergeltem az atlétikára – a nagyapám is atléta volt. Apukám biztatott, ne adjam fel az öttusát, van értelme, próbáljam meg újra.

Tanulsz is a sport mellett?

Most érettségiztem, és a dunaújvárosi főiskolára járok mérnök-informatikus szakra, levelezőként.

Legfrissebb hírek

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
12 perce

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
32 perce

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
34 perce

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
46 perce

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
49 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
1 órája

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
1 órája