A próbajáték dönt

2008.09.25. 23:48
Címkék

Az NBA fiókbajnokságából, a D-ligából igazolhat játékost a Polaroid-Lami-Véd Körmend férficsapata. A 2007– 2008-as idény ezüstérmesénél tíznapos próbajátékon szerepel Corey Minnifield, aki az előző évadban a Fort Wayne Mad Ants, vagyis a Fort Wayne-i Őrült Hangyák csapatánál szerepelt, nem is akárhogyan. A négyes és ötös poszton játszó amerikai 41 mérkőzésen átlagban 16.8 pontot szerzett, és 5.7 lepattanót szedett. A kitűnő ajánlólevéllel érkező kosaras elsősorban azért választotta a vasi piros-feketéket, mert meggyőződése, hogy a csapat továbbjut az európai kupában, az EuroChallenge-sorozatban a csoportkörbe, ahol majd erős ellenfelek ellen mutathatja meg képességeit, és hívhatja fel élcsapatok figyelmét magára.

Eközben a Grand Spedíciókupán rendezőként szereplő Nyíregyháza sem tétlenkedett. Az amerikai Andre Burton nem győzte meg a menedzsmentet arról, hogy ő az a kosárlabdázó, aki a Marso-Vagép NYKK hátvédgondjait megoldhatná, így a próbaidős szerződésű játékossal közölték, hogy további szolgálataira nem tartanak igényt. Helyére honfitársát, a houstoni Sean Walkert várják, aki Európában eddig a svájci Lausanne-ban pattogtatott. Úgy volt, hogy Walker már a nyíregyházi torna csütörtöki mérkőzésén bemutatkozik, ám nem érkezett meg időben, így egyelőre várni kell az első meccsére.

Hasonló a története Jerome Gumbsnak is: a PlanetLeasing Dombóvárnál tíz napig próbajátékon lévő 26 éves bedobó nem ragadtatta el teljesítményével a tolnai vezetőket, így távozott. Helyére jött a szintén amerikai Anthony Paez, aki legutóbb Angliában szórta a pontokat, idényátlaga 24.5 pont volt a Worcester Wolves együttesénél. A hármas poszton szereplő kosaras a Göcsej-kupán bizonyíthat.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
34 perce

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
46 perce

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
46 perce

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
58 perce

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
1 órája

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
1 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
1 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
1 órája