Kapros felszálló ágban

M. A.M. A.
2008.08.12. 03:40
Címkék

Remek versenyen van túl Kapros Anikó: a világranglista egykori 44. helyezettje egymás után hét meccset nyerve a döntőig menetelt a 75 000 dollár összdíjazású moszkvai challengertornán. A selejtező ötödik kiemeltjeként vágott neki a viadalnak, és szettet sem vesztve jutott fel a főtáblára, ahol már mindegyik ellenfele esélyesebb volt ellene, de csak a fináléban tudott neki megálljt parancsolni a hazai pályán versenyző orosz Anna Lapuscsenkova. Sérülésektől sújtva az idén több mint három hónapja nem indult nemzetközi versenyen, az itthoni csapatbajnokságon tért vissza, ahol a Szuperligában aranyérmes lett a Spartacus színeiben, és már akkor biztató formában játszott, hiszen sem egyesben, sem pedig a tőle kissé idegen párosban nem talált legyőzőre. Ami a jövőt illeti, ezen a héten a szerbiai Palicson versenyez, ahol az 50 000 dolláros challengertorna főtáblájának első fordulójában Marosi Katalinnal sorsolták össze, aki szintén felszálló ágban van – ő egy hónap alatt 420, míg Kapros egy hét alatt 176 helyet javított világranglista-helyezésén –, és aki a kvalifikáció három fordulóján játszmaveszteség nélkül lépett túl.

Legfrissebb hírek

Vége az első félidőnek – Ausztrália–Törökország 1–0

Foci vb 2026
23 perce

Egy gyors kontrával vezetnek az ausztrálok – videó!

Foci vb 2026
40 perce

Statisztikák: több korrekord is megdőlt a skót-haiti meccsen

Foci vb 2026
53 perce

A törökök kimaxolták a meccsnézést Antalyában

Foci vb 2026
54 perce

Az ausztrál–török meccs is elkezdődött

Foci vb 2026
1 órája

Steve Clarke: Erről szól ez a csapat!

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Ausztrália–Törökország

Foci vb 2026
1 órája

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik