Még mindig próbáljuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
Sokan érvként hozzák fel: ha az MTK nem kapja az ötödik percben azt a buta gólt, vagy ha bemegy Balogh Béla lövése, akkor minden másképp alakul. Holott ideje észrevenni, hogy a bajnokságban szereplő együtteseink teljesítménye már az Európa harmadik negyedéhez tartozó csapatokét sem közelíti meg. És bár nyilván nehéz az eurómilliók ellen harcolni, most mégis felesleges a költségvetésbeli különbségekre hivatkozni: éppen a fehérorosz BATE Boriszov és a litván Kaunas bizonyította, kis csapat is lehet sikeres.
Az Anderlecht és a Glasgow Rangers ezt már pontosan tudja.
A bukás okai tehát nem az anyagi körülményekben keresendők.
De akkor miben?
Menjünk vissza az időben négy évvel. Nagy idő. Négy év alatt, ha nincsenek jelentősebb változások a keretben, sok minden megtanítható. Négy év alatt hozzáértő kezek kiscsapatból erős együttest kovácsolhatnak.
Garami József 2004 nyarán tért vissza a Hungária körútra, s egy megfiatalított, zömében a Sándor Károly Labdarúgó-akadémiáról kikerülő, korábban Bodajkon már együtt futballozó játékosokra épülő új csapat formálásába kezdhetett. Az év augusztus 7-én hazai pályán 3–0-ra nyert az MTK a Sopron ellen. Érdemes megvizsgálni, kik is játszottak: a Végh Zoltán – Balogh Béla, Mladen Lambulics, Juhász Roland, Füzi Ákos (Pollák Zoltán) – Bori Gábor, Halmai Gábor, Kanta József, Goran Jezdimirovics, Kanta Szabolcs – Illés Béla, Czvitkovics Péter összetételű gárda lépett pályára. Látható, a szerda este strandfocival nyerő Fenerbahce ellen öten játszottak a négy évvel ezelőtti együttesből, és már a keret tagja volt Horváth Levente, Rodenbücher István és Hrepka Ádám.
Azaz a törökvészből kimaradó, sérült Kanta Józseffel kiegészülő együttes hetven százaléka már 2004-ben is a tűz közelében volt.
Egy évvel később pedig Zsidai László, Pál András, Urbán Gábor is csatlakozott a csapathoz.
Három esztendeje harmadik, aztán negyedik, majd második lett az MTK, a nyáron pedig bajnokságot nyert a csapat. Mondhatnánk, töretlen a fejlődés, ha nem lenne a szerdai szégyen, az 5–0-s vereség. És az elfogadhatatlan játék. Hiszen a csapatot szerdán jellemző taktikai és szerkezeti hibák mellett Pollák Zoltánnal, a korábban a legeladhatóbb védővel Kazim Kazim azt csinált, amihez csak kedve volt; az Angliában is profiskodó, mostanra kevésbé kapós Balogh Béla és Bori Gábor teljes tanácstalanságban üldözte a törököket; a válogatottban is szerepelt Rodenbücher István és Hrepka Ádám, akiket sokan már afféle sztárnak tekintettek, ma már a kezdőbe sem kerül be.
Vajon miért? Mi történt az MTK-val?
Több szakember mellett mi is úgy látjuk: mára megállt a fejlődés, sőt a jelek szerint szétesett, elemeire hullott az MTK. Hogy a bukás szakmai vagy anyagi eredetű-e, az egyelőre talány.
Egy biztos: a korábbi tulajdonos, Várszegi Gábor által dédelgetett korosztály, kilépve a nemzetközi porondra, semmivel sem produkál többet, mint más magyar klubcsapat – ez pedig az MTK-modell csődje. Felelősség azonban legkevésbé a játékosokat terheli: ők azt nyújtották, amire megtanították őket. Érdemes tehát elgondolkodni azon, hogy az oly gyakran hangoztatott sok munka ellenére mi az, amit mégis rosszul csinálnak a honi szakemberek, mi az, ami miatt egymás után szégyen éri labdarúgásunkat.
Mert azt ne feledjük: az MTK a bajnok, azaz elvileg minden ellenfelénél jobb.
Ha ennyit tud, vajon mire képesek a többiek?
