Eltűnt az utolsó szalmaszál

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.07.27. 22:53
Címkék

Egy győztessel (Ajax) 1962 ben kezdődött, nyolccal pedig az idén befejeződött az UEFAIntertotó-kupa. Csak most már nem csupán a következő nyárig tűnik el a sorozat, hanem örökre, legalábbis az UEFA jelenlegi vezérkarának tervei szerint. Az utóbbi időben „Szalmaszál-kupaként” vagy „Jóreménység-kupaként” emlegetett sorozat az elmúlt időszakban a futballmentes nyári hónapokat volt hivatott eltüntetni (illetve a különböző szerencsejátékok, elsősorban a totó kínálatát bővíteni), a következő szezontól viszont már csak két nemzetközi torna (Bajnokok Ligája, UEFA-kupa) marad az európai klubcsapatoknak.

A minimális szurkolói érdeklődés, a fárasztó utazások, illetve a bevételekhez képest óriási költségek a vezettek odáig, hogy az UEFA kimondta a halálos ítéletet az Intertotóra.

Az egyenes kieséses rendszerű kupákban magyar csapat nem diadalmaskodott (a Budapest Honvédnak volt erre esélye, de az idei fináléban az osztrák Sturm Graz kifogott rajta), viszont amikor csak a csoportgyőzelem volt a cél, a Videoton (1983, 1984), az Újpesti Dózsa (1985, 1986), az MTK (1985), a Tatabánya (1987, 1989), a Siófok (1992) és a Békéscsaba (1994) is első volt.

Legfrissebb hírek

Belgium először viseli furcsa színvilágú váltómezét – a mai mezek

Foci vb 2026
3 perce

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
5 perce

Népsport: Pásttánc a szöuli éjszakában

Népsport
19 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
24 perce

Carlo Ancelotti a legjobban öltöző szövetségi kapitány

Foci vb 2026
25 perce

Először rendeznek Magyarországon hivatalos nemzetközi padelversenyt

Egyéb egyéni
27 perce

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Jude Bellingham bejelentkezett James Bond szerepére

Foci vb 2026
33 perce
Ezek is érdekelhetik