Az eredmény a lényeg

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.07.16. 23:06
Címkék
Noha a Napoli második „sorát” lefutballozta a Supka Attila vezette Zalaegerszeg, Roguy Meyé 1–0-s vezetésnél büntetőrúgást rontott az első félidőben, s így ahelyett, hogy eldöntötte volna a mérkőzést, visszavetette csapatának teljesítményét. A második félidőre pályára küldött, a legjobb olasz futballistákból álló csapattal pedig már nem bírt a ZTE.

Sem az edzőmérkőzésre ér kező Napolit, sem pedig a ZTE drukkereit nem hozta nagy lázba a kedd esti edzőmérkőzés: az olasz vendégek másfél órával a találkozó előtt gurultak be az őket szállító busszal a zalaegerszegi aréna parkolójába, a szurkolók pedig talán azért voltak visszafogottabbak, mert sejtették, hogy az előző bajnokság nyolcadik helyén végző együttes csak a második csapatát küldi pályára az első félidőben.

A dél-olaszországi klub játékosai mindenesetre szembesülhettek azzal, hogy a szegényes magyar futballhoz szokott fanatikusok őket megkülönböztetett figyelemmel kísérik: amikor a szerelésüket az öltöző felé hurcolták, több szemfüles autogramvadász is a futballisták útját állta. Elsősorban a szlovák válogatott játékosa, Marek Hamsík szignójáért ment a harc. A felhajtáshoz már hozzászokó labdarúgók a lerohanásukat még türelmesen fogadták, a vendégöltöző minőségét azonban kritizálták – mint megtudtuk, felettébb szűkösnek találták a helyiséget.

„Erősebb bajnokságban futballozunk, mint a rivális, ezért nyilván a mérkőzésen is visszaköszön, hogy Olaszországban egyes játékhelyzetekben gyorsabban kell dönteni – mondta Marek Hamsík, akit nem zavartak annyira a körülmények. – Aki eljut a Serie A-ba, annak teljesen mindegy, hogy BL- vagy felkészülési mérkőzésen lép pályára, mert mindig győzni akar.”

Profi mentalitás – igaz, ebből Egerszegen szinte semmit sem villantottak fel az olaszok. Az előző évad legeredményesebb Napoli-játékosának képességére mindenesetre már több élklubnál is felfigyeltek, és a hírek szerint nem zárható ki, hogy a labdarúgó hamarosan a Manchester United vagy a Chelsea mezére cseréli a világoskék dresszt.

A ZTE a kezdést követően a Napoli második csapatával találta szemben magát – persze a vendégjátékosokon a cseremez feszült, úgyhogy ez sokat elárult a várható színvonalról.

A nápolyiak futballján látszott, hogy szerepeltek már erősebb felállásban is. Waltner Róbert vezetésével a zalaiak meglepően agresszív futballal rukkoltak ki, és ennek köszönhetően a ZTE látványos akció végén megszerezte a vezetést. Mégsem sikerült eldöntenie a találkozót azelőtt, hogy a Napoli legjobbjai lehetőséget kaptak volna. Waltner Róbert gólja után Roguy Meyé végezhette el a tizenegyest, de csúnyán a kapu fölé rúgta a labdát. Talán a kihagyott helyzet, talán az olasz bajnokságban nyolcadikként végző együttes legjobbjai ijesztették meg a házigazdát, de tény, a ZTE a második félidőben már inkább a védekezést volt kénytelen gyakorolni. Noha a végén 1–1-es döntetlen született, látszott, hogy a ZTE futballistáinak tudása jócskán elmarad a vendégek második félidőben pályára küldött csapatának teljesítményétől.

Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
7 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
14 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
16 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
17 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
45 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
50 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
53 perce

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
56 perce
Ezek is érdekelhetik