Megvan az igazgató

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.07.14. 23:38
Címkék

Keszei Ferenc ismét Siófokon vállalt munkát. A legutóbbi bajnokságban az NB III-as Balatonlellét irányító szakember – az együttes a második helyen végzett a Dráva-csoportban – szakmai igazgatóként dolgozik a jövőben a kék-sárgáknál, míg a hivatalos bejelentés szerint Détári Lajos a Siófok klubmenedzsere lesz. A munkamegosztás szerint a jövőben Détári Lajos tartja az edzéseket, Keszei Ferenc pedig a klubért dolgozik, és tevékenyen részt vehet a gyakorlásokon és a mérkőzéseken is.

„Détári Lajos dönt minden szakmai kérdésben a jövőben is – mondta Nemes Ferenc, a Siófok tulajdonosa. – Ő vezeti a tréningeket, állítja össze a csapatot, a kispadról is a klubmenedzser irányít majd, és a meccsek utáni nyilatkozatadás is a feladata lesz. Keszei Ferencnek kézben kell tartania a többi szakmai ügyet, az edzéseken csak akkor kell ott lennie, ha igénylik a segítségét. Feladata lesz még, hogy hosszú távú terveket dolgozzon ki a klubnál, játékosokat figyeljen meg, és az utánpótlás-neveléssel is foglalkozik. Természetesen összehangoltan dolgozik majd Détári Lajos és Keszei Ferenc.”

A Siófoknál napokon belül döntenek a jelenleg próbajátékon szereplő labdarúgók sorsáról is. A kék-sárgák tesztelik Kerényi Norbertet, aki legutóbb Pápán futballozott, valamint a ciprusi APEP Limassoltól hazatérő Seper Ákost és az ETO U21-es válogatott játékosát, Varga Róbertet is. Továbbra is téma Bárányos Zsolt Siófokra csábítása.

Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
8 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
15 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
17 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
18 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
46 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
50 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
54 perce

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
56 perce
Ezek is érdekelhetik