A Hód TC az aranyérmes

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.07.14. 01:31
Címkék

Meglepetést hozott az elődöntő a férfi csapatbajnokság Szuperligájában, miután a tavaly döntős Gödöllői LTE-MIVAS SE 5–4-re kikapott az IDOM Team együttesétől. A gödöllőiek vereségében kulcsszerepet játszott, hogy első két játékosuk, Gabriel Moraru és Balázs György egyaránt alulmaradt Adrian Cruciattal, illetve az egyéni országos bajnoki címvédő Kellner Ádámmal szemben, ráadásul kettejük párosa is vereséget szenvedett Kellneréktől. Jól teljesített azonban Kiss Sebő, ami mindenképp biztató a hét végi, Görögország elleni Davis-kupa-találkozó előtt.

A másik elődöntőben a bajnoki címvédő Hód TC a férfiválogatott „erős embere”, Bardóczky Kornél vezetésével magabiztosan játszva verte meg az MTK-Újbudát (ráadásul nemcsak ő, de a Hód másik DK-csapattagja, Lukács Dénes is szép győzelmet aratott a korábbi magyar bajnok Pákai Norbert ellen), így a vásárhelyiek és a népligetiek játszhatták a finálét a mogyoródi Mandula Petra Teniszcentrumban.

A döntőben kiélezett küzdelem zajlott, a Hód TC 5–4-re legyőzte a IDOM-ot, a harmadik helyet a gödöllőiek szerezték meg viszonylag simán (6–0).

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
8 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
15 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
18 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
19 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
47 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
51 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
55 perce

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
57 perce
Ezek is érdekelhetik